fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Felújítják Székesfehérváron a Fő utcát
2013. január 7., 13:03
A munkaterület átadás-átvételével elkezdődött Székesfehérváron a Fő utca felújítása, amelyhez mintegy 1,8 milliárd forint európai uniós támogatást nyert az önkormányzat.

A város értékes műemlékének, a Hiemer-Font-Caraffa-ház felújításának harmadik ütemét, valamint a Fő utca teljes felújítását magában foglaló kiemelt projekt teljes költsége mintegy 2,2 milliárd forint, amelyhez 395 millió forint önrésszel járul hozzá az önkormányzat.
    
Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester szerint szimbolikus jelentőségű, hogy a Szent István halálának 975. évfordulójára meghirdetett emlékévben újul meg a "város szíve". Hozzátette: a tervek szerint a munkálatokat június végéig befejezik.
    
A közbeszerzési eljáráson a kivitelezést a veszprémi Vemév-Szer Kft. nyerte el bruttó 846,5 millió forintos ajánlatával. A barokk belváros sétálóutcája nyolcezer négyzetméternyi gránitburkolatot kap, továbbá mintegy ötezer négyzetméteren a már meglévő kockakő burkolatot újrafugázzák.
    
Emellett 300 méteren újjáépítik a csapadékvíz-elvezetést, két burkolatba süllyesztett szökőkutat létesítenek, valamint növényeket telepítenek. A belváros több mint ezer folyóméter burkolatba süllyesztett díszvilágítást is kap.
    
A Fő utcában a munkálatok már tavaly elkezdődtek, amikor a közbeszerzési eljáráson nyertes Konstruktor Mérnöki Kft. szakemberei elvégezték az ivóvíz- és szennyvízvezeték rekonstrukcióját. Ezzel párhuzamosan megtörtént az utca alatti területek régészeti feltárása.

(MTI-fidesz.hu)