fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Másfél milliárd forint uniós támogatást nyert Székesfehérvár
2013. január 8., 16:13
Másfél milliárd forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert a szárazréti városrész szociális városrehabilitációjára és a Koronás Park megépítésére Székesfehérvár önkormányzata.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedden sajtótájékoztatón közölte: a Koronás Park a volt vidámpark területén valósul meg 351 millió forintból, míg Szárazrét szociális városrehabilitációjára 1,2 milliárd forintot fordíthatnak. Mindkét projekt százszázalékos támogatottságú. A tervek szerint a park 2014 tavaszára, a városrész megújítása 2014 nyarára fejeződhet be.

Molnár Tamás, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynöksé ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a városrehabilitáció ötletszinten létezik, a részletes terveket április 2-ig kell kidolgozni. A fejlesztést konzorciumban valósítja majd meg az önkormányzat, a szárazréti római katolikus egyházközség és a Székesfehérvári Városfejlesztési Közhasznú Nonprofit Kft.

A szárazréti fejlesztés során a településrész iskola- és óvodaépületét felújítják, bővítik. A területen két játszó- és pihenőparkot alakítanak ki. A városrész római katolikus templomát kívülről felújítják, szigetelik, a fűtést korszerűsítik. A Gaja-patakon híd épül a gyalogos- és kerékpáros-közlekedés számára. A városrészbe térfigyelő kamerarendszert telepítenek, illetve felújítják három utca aszfaltburkolatát.

A Koronás Park támogatási szerződését néhány héten belül aláírják. Kialakításának célja, hogy a különböző korok emberének szokásait és kiemelten Székesfehérvár történelmét megismertesse a látogatókkal. A tervek szerint játszófalu, vizes játszóterület, erdei ügyességi park, vár, lovagi tornapálya, koronázódomb és fűszernövénykert is lesz benne. A parkban hagyományőrző programokat, népi játszóházat, folkesteket, történelmi témájú színházi előadásokat, valamint régi zenei koncerteket kívánnak lebonyolítani.

(MTI - fidesz.hu)