FIDESZ.HU > Vélemények > Interjú Nyomtatás
Ablak bezárása
Németh: Először tört meg a jég
A lakossági panaszok és a társadalmi párbeszéd hatására sikerül elejét venni, hogy a rezsidíj-csökkentési kormányrendelet ellenére a szolgáltatók a korábbi díjakat számlázzák ki a fogyasztóknak – közölte a Magyar Hírlappal Németh Szilárd, Csepel polgármestere, a Fidesz parlamenti munkacsoportjának vezetője. Elmondta, a díjcsökkentésnek nemcsak a költségvonzatát, hanem a társadalmi hatását is érdemes figyelembe venni.
Létrehozva: 2013. január 9., 09:34

- A Fidesz parlamenti frakciója munkacsoportot alakított a rezsidíjak csökkenésének nyomon követésére. Január 1-jétől hatályos az a kormányrendelet, amely szerint a gáz-, villany- és távhőszámlákban tízszázalékos díjcsökkentést kell érvényesíteniük a fogyasztóknak. Mit mutatnak az elmúlt napok tapasztalatai, résen kell lennie a lakosságnak?

– A legfontosabb cél, hogy minden háztartásnál érvényesüljön a tízszázalékos díjcsökkenés. A munkacsoport működése igazolható, eddig csaknem kétszáz lakossági megkeresés érkezett hozzánk. A legtöbb panasz az előre – három-hat hónapra – kibocsátott számlák esetében jött, ugyanis volt olyan szolgáltató, amely a december 15-én megjelent kormányrendelet ellenére a régi díj szerint küldte el a számlát a fogyasztóknak december 27-én. A munkacsoport fellépésének köszönhetően azonban visszavonták ezeket a számlákat, és újakat bocsátottak ki. Megjegyzendő, hogy a szolgáltatók az áremelésnél sosem felejtik el érvényesíteni az új díjtételeket, fordítva ez nehezen működik.

– A kormány szerint jogszabály-módosítással is lehetővé teszik, hogy a tízszázalékos díjcsökkenés minden esetben érvényesüljön.

– Ebben az esetben is ez történt, hiszen hétfőtől hatályos az erre vonatkozó új rendelet. Eddig ugyanis a gázszolgáltatóknál jogszabály határozta meg, hogy tarifaváltozáskor az előre kibocsátott számlák esetén a régi díjtételeket harminc napon belül helyettesíteni kell az újakkal. Az áramszolgáltatókra viszont ez a rendelkezés nem vonatkozott. Szintén a lakosság hívta fel arra a figyelmet, hogy a járási központokban körülményes az ügyintézés, hiszen a szolgáltatók nem tartanak fenn mindenhol ügyfélirodákat. Ezen is változtatunk. A lakossági díjak csökkenésén túl a társadalmi hatást is érdemes figyelembe venni. Először tört meg ugyanis a jég, a régióban, sőt Franciaországon kívül Európ­ában ilyen szintű díjcsökkentés nem volt, és ebből adódóan az emberek elkezdtek a saját ügyeikkel foglalkozni. Konkrét gazdasági előnyük származhat abból, hogy mennyire sikerül adott esetben a közreműködésükkel érvényesíteni a rezsiszámlák csökkentését.

A teljes interjút a magyarhirlap.hu-n olvashatja.