A rendszerváltozással a politikai tisztséget vállalóknak hozzá kellett szokniuk ahhoz, hogy a sajtó folyamatosan közöl a távozásukkal, leváltásukkal kapcsolatos, légből kapott vagy többé-kevésbé megalapozott híreszteléseket: a bennfentes kiszivárogtatás a politikai küzdelem bevett eszközévé vált. Az előző ciklusban a találgatások terepén különösen csekély hatásfokkal dolgozott az akkor ellenzéki párti balliberális sajtó, Borókai Gábor - csakúgy, mint összes elődje Bányász Rezsőtől kezdve - mégis mindvégig meg tudta őrizni a hidegvérét. Utódjáról ez nem mondható el. Egy kormányszóvivőnek természetesen a döntés bejelentéséig hivatali kötelessége cáfolni a személycserékről szóló híreket, de korántsem mindegy, hogy ezt miként teszi. Gál J. Zoltán a pénzügyminiszter távozásával foglalkozó híradásainkat hol pökhendi gúnnyal, hol nem leplezett felháborodással utasította vissza. A végkifejlet ismeretében vehemens és kategorikus cáfolata nem vall megfontolt elmére. A szavahihetetlen szóvivő kulturáltabb viselkedéssel a mostani fiaskót is megspórolhatta volna. Kormánya két alkotmánysértése között az ellenzék gyerekszobáját emlegető Bárándy miniszternek Gál J. kollégájához is lehetne egy-két kedves szava.

E pedagógiai szempontból valószínűleg teljesen hiábavaló, ám a Medgyessy-kormány működését példaszerűen bemutató prológ után vizsgáljuk meg közelebbről a tegnapi nap vezető hírét, s próbáljunk meg választ adni a legfontosabb kérdésre: a személycsere tényén túl számíthatunk-e változásra a kormány (gazdaság)politikájában? A kormányfő a pénzügyminiszter leváltását az államháztartás vártnál magasabb tavalyi hiányával magyarázta. Látva a kormány nyilvánvaló kudarcát, Medgyessy Péter minden jel szerint a bűnbak szerepét szánja László Csabának. A tegnap nyilvánosságra hozott, valóban katasztrofális adat egyébként nem lepte meg az elemzőket, ezért különösebb pánikot sem okozott; ez az igazán lesújtó bizonyítvány a kormány szavahihetőségéről, hiszen azt jelzi, a kincstári prognózist már senki sem veszi komolyan. Medgyessy próbálkozása azért is szánalmas és átlátszó, mert László Csaba ugyanazt a gazdasági iskolát képviseli, amelyiket ő, az elmúlt másfél évben nem sokat hallottunk kettejük stratégiai vitáiról. A távozó pénzügyminiszter nem igyekezett kétfejű kormányt teremteni, mint Kupa Mihály Antall József, majd Békesi László Horn Gyula idején; László Csaba nem az MSZP vagy az SZDSZ, hanem a miniszterelnök embereként érkezett a kormányba, s mindvégig az is maradt. A kormányban végzett tevékenységéről alkotott képet nem ellenfelei elfogultsága, hanem a legtöbb fontos gazdasági mutató romlása festi éjsötétre.

Az alkotmányosságért, a rendszerváltozáskor létrehozott intézményrendszer demokratikus működéséért felelősséget érzők szemében László leggyászosabb tette az adózók teljes adatbázisának törvénytelen lemásolása volt, melynek nyilvánosságra kerülése után egy valóban európai köztársaságban egyetlen napig sem maradt, maradhatott volna hivatalában. De nem lehet büszke arra sem, hogy aktív szerepet játszott a Medgyessy-kormánynak az európai szervezetek rosszallását is kiváltó, a független intézmények ellen folytatott hadjáratában. Talán utolsó hivatali ténykedése - a végtelenített kormányzati tisztogatás jegyében - a Kincstári Vagyoni Igazgatóság tisztségüket pályázaton elnyert vezetőinek kirúgása volt.

Gondolhatnánk, bárki lesz is az utód, a pénzügyminiszter leváltása mindenképpen pozitív üzenet a gazdasági élet szereplőinek. Csakhogy László Csaba bársonyszékét nem bárki, hanem Draskovics Tibor foglalja el. Medgyessy Péter eddigi kabinetfőnökéről nehéz elhinni, hogy fordulatot hoz a hitelét vesztett kormány gazdaságpolitikájában. A váltást különösen pikánssá teszi, hogy a távozó és a leendő pénzügyminiszter nem is olyan régen egyaránt felelős vezetőként dolgozott éppen abban a K&H Bankban, ahol a brókerbotránnyal összefüggésben milliárdokat sikkasztottak el.

A piac várta, akarta a váltást, de Draskovicsnak a bőréből kellene kibújnia ahhoz, hogy a neoliberális dogmákkal leszámolva valóban új pályára állítsa a magyar gazdaságot, és hosszú távon visszaszerezze a kormányba vetett bizalmat. Ennél finomabban nem tudok fogalmazni: az új miniszter személye nem garancia a pozitív változásra, ráadásul Draskovics Tibor életútja aranybánya minden, a hivatását komolyan vevő tényfeltáró újságíró számára.

Nyílt titok, hogy az MSZP-frakció mást látott volna szívesen László Csaba utódaként. Nem tudni, milyen reakciót vált ki a vezető kormánypártban, hogy a teleléséről hazánkba érkező kormányfő Gyurcsány Ferenc után ismét egyik bizalmasát juttatta pozícióhoz. Nyilván azon is sokan meglepődtek, hogy a kudarcokért hasonló felelősséget viselő SZDSZ-es gazdasági miniszter a helyén maradhat.
Medgyessy Péter a leendő pénzügyminisztertől az euróövezethez való csatlakozásról szóló nyári döntés átgondolását kérte. Ha nem lenne tartható a 2008-as időpont, az a kudarc újabb látványos beismerése mellett a kormány szavahihetőségére mért következő csapás lenne. Ennek következményei azonban már túlmutatnak egy szimpla minisztercserén.

Forrás: Szerető Szabolcs, Magyar Nemzet, 2004. január 8.