ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

A tavalyi összeg háromszorosát fordítja a kormány tehetséggondozásra

A Nemzeti Tehetség Program végrehajtásának 2011-2012. évi cselekvési programjáról szóló kormányhatározat alapján 2012 decemberében és 2013. február elején több mint 2,3 milliárd forintos keretösszegben 63 pályázati felhívás jelenik meg.
Létrehozva: 2013. január 10., 12:41
nyomtat küld

A kiírt pályázatok támogatják a köznevelési és a felsőoktatási intézményekben folyó tehetséggondozást, támogatást nyújtanak a Tehetségsegítő Tanácsokban és a határon túli tehetséggondozó műhelyekben folyó munkához is. Támogatást kapnak például az országosan meghirdetett tehetséggondozó, tanulmányi, művészeti, sport versenyek (248 millió forintos keretösszegben). A köznevelésben természettudományos, matematikai és műszaki kompetenciáinak elmélyítését segítő tehetséggondozó programokra 30 millió Ft-os keretösszeg áll rendelkezésre. A pályázati kiírások figyelmet fordítanak a tehetségsegítés területén az egyenlő hozzáférés biztosítására, az eredmények megismertetésére is.

A pályázati dokumentációk elérhetők a http://www.emet.gov.hu/nemzeti-tehetseg-program/palyazati-felhivasok/2012-decemberi és a http://www.ofi.hu/nemzeti-tehetseg-program/kiirasok/aktualis oldalakon.

A tehetséggondozás az oktatás megújításának legfontosabb céljai között szerepel. A tehetségek segítése és fejlesztése az életpálya sikerességének segítését, az innováció és kreativitás ösztönzését és elterjedését, a gazdasági növekedést, a magasabb versenyképességet, az esélyegyenlőtlenségek csökkentését, a hátrányos helyzet leküzdését egyaránt szolgálják.

(Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések