fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Százhatvanmillió forintért építenek kerékpárutat Szombathelyen
2013. január 10., 15:19
Százhatvanmillió forintos beruházással építenek új kerékpárutat Szombathely déli városrészében - jelentette be csütörtökön Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

 Ha a fejlesztés megvalósul, észak-déli irányban keresztül lehet majd biciklizni egész Szombathelyen - hangsúlyozta. A vasi megyeszékhely önkormányzata már 2011-ben pályázatot nyújtott be a Nyugat-dunántúli Operatív Programhoz (NYDOP) azért, hogy megépülhessen Gyöngyöshermán és Gyöngyösszőlős városrészben a mintegy 3,2 kilométernyi új kerékpárút, de akkor pénzszűke miatt nem kaptak támogatást, a projekt az úgynevezett tartaléklistára került - idézte fel a polgármester.
    
Egy decemberi kormányülésen azonban olyan döntés született, hogy a rendelkezésre álló forrásokat kiegészítik, és így Szombathelyen is megépülhet a tervezett kerékpárút, amelyhez az NYDOP 127,7 millió forintos támogatást nyújt, az önkormányzati önrész pedig a költségek 25 százalékát teszi ki. A beruházás a tervek szerint bő egy év alatt készül majd el - fűzte hozzá Puskás Tivadar.
    
A sajtótájékoztatón Hende Csaba honvédelmi miniszter szombathelyi országgyűlési képviselőként örömét fejezte ki, hogy újabb fejlesztés valósul meg a városban.
    
Szombathelyen jelenleg mintegy 30 kilométer a kerékpárút-hálózat hossza. Az utóbbi egy-két évben a megyeszékhely környékén is jelentős fejlesztések történtek. Táplánszentkereszten néhány hete készült el a hajdani rumi vasút nyomvonalát követő kerékpárút egy újabb szakasza, ha ezt összekötik a szombathelyivel, Rumtól az osztrák határig el lehet majd kerékpározni.

(MTI-fidesz.hu)