fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az ŐsFehérvár városkártya rendelkezik a legtöbb elfogadóhellyel
2013. január 16., 14:41
2010 nyarán adták ki a húszezer példányban forgalomba hozott ŐsFehérvár városkártyát Székesfehérváron, amely a maga nemében a legtöbb elfogadóhellyel rendelkezik az országban.

A témában tartott szerdai sajtótájékoztatón Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester elmondta: a 2010 nyarán elindított program jól működik. A siker zálogának a kölcsönös előnyöket nevezte, hiszen a kártya használatával mind a székesfehérvári kis- és középvállalkozások, mind a vásárlók jól járnak. Külön kiemelte a kártyának a lokálpatriotizmus erősítésében vállalt szerepét, amelyet tovább fokoz, hogy a Szent István Emlékév logója is látható az idei városkártyán.
   
Posch Ede ötletgazda, a Lénia 2 Kft. ügyvezetője hangsúlyozta, hogy országosan a legtöbb elfogadóhellyel rendelkeznek. A mintegy háromszáz vendéglátóhely és szolgáltató cég átlagosan 5-10 százalék kedvezményt biztosít a kártyatulajdonosoknak, sőt a város kulturális intézményei többnyire 50 százalékos jegyárakat biztosítanak a kártya felmutatóinak.  Az 1200 forintba kerülő városkártya tulajdonosai évente öt alkalommal az ŐsFehérvár napi akció keretében akár dupla kedvezménnyel is vásárolhatnak az akcióban résztvevő üzletekben.

(MTI-fidesz.hu)