fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A kormány a fogyasztók, a magyar családok oldalára állt"
2013. január 17., 11:36
Nagy terveink vannak arra nézve, hogyan védjük meg az állampolgárokat a fogyasztóvédelem területén - mondta Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője Zsigó Róbert fideszes országgyűlési képviselővel, a Fidesz fogyasztóvédelmi munkacsoportjának vezetőjével közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján. Zsigó Róbert ugyanitt arról beszélt, az elmúlt évek fogyasztóvédelmi politikájának legfontosabb célja az volt, hogy az emberek érdekeit megvédjék, illetve erősítsék az együttműködést a fogyasztóvédelem területén lévő szereplők között.

Nagyot változott a fogyasztóvédelem az elmúlt évtizedekben, hiszen Magyarországon privatizálták a közműszolgáltató cégeket, amelyek külföldi kézre kerültek. Mióta ez történt, azóta minden állampolgár azt tapasztalja, hogy a profitérdek mindent felülír – jelentette ki Selmeczi Gabriella. Hozzátette, a magyar fogyasztók egyedül nem képesek képviselni érdekeiket, ezért szükségük van arra, hogy a fogyasztóvédelem keretében segítsék őket, képviseljék érdekeiket.

A Fidesz szóvivője emlékeztetett, 2010-ben létrejött az Országgyűlés Fogyasztóvédelmi bizottsága és azóta számos lépés történt a fogyasztók védelme érdekében. Nagy terveink vannak arra nézve, hogyan védjük meg az állampolgárokat a fogyasztóvédelem területén – mondta Selmeczi Gabriella. 

Zsigó Róbert szerint szemléletváltás történt a kormányváltás óta a fogyasztóvédelem területén. Kifejtette, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) nem úgy tekint az emberekre és a vállalkozásokra, mint akiket meg kell büntetni, hanem partnerként kezeli őket, bevonva őket a legfontosabb kérdésekbe. Ezen a területen leginkább úgy érhetünk célt, ha együttműködés van a fogyasztóvédelem szereplői között - vélte Zsigó.

A kormánypárti politikus kitért rá, az új alaptörvénybe is bekerült a fogyasztóvédelem. Legfontosabb célunk, hogy tudatosabb fogyasztókká váljanak az emberek és rendelkezhessenek minden olyan információval, ha problémájuk van, tudják hová és kihez fordulhatnak – húzta alá Zsigó Róbert. Szólt arról is, az elmúlt évben átfogóan módosították a fogyasztóvédelmi törvényt, a kormány újraszervezte a Fogyasztóvédelmi Tanácsot, az Országgyűlés elfogadta a piacfelügyeletről szóló törvényt és megerősítették a békéltető testületi rendszert. Ezzel összefüggésben Zsigó Róbert megjegyezte, a kabinet felállított egy olyan pénzügyi békéltető testületi rendszert, amely segítséget jelenthet az embereknek, csökkentheti a kiszolgáltatottságukat a bankokkal szemben. 

A fideszes honatya úgy fogalmazott, elmúlt évek fogyasztóvédelmi politikájának legfontosabb célja az volt, hogy az emberek érdekeit megvédjék, illetve erősítsék az együttműködést a fogyasztóvédelem területén lévő szereplők között. Emlékeztetett, novemberben kezdeményeztek egy vitanapot, amelynek témája az volt, hogyan tudnák megvédeni a magyar családokat a közműszolgáltatók erőfölényéből adódó visszaéléseivel szemben. Zsigó hozzátette, részben a kilencvenes évek közmű-privatizációinak következménye, hogy 2002 és 2010 között a Gyurcsány-Bajnai kormányok ideje alatt a gáz ára, több mint 200, a villanyé pedig több mint 100 százalékkal emelkedett. Ezek a kormányok szinte minden esetben a közműszolgáltató cégek érdekeit képviselték – mutatott rá a fideszes politikus, aki példa nélkülinek nevezte, hogy idén januártól a kormány tíz százalékkal csökkentette a gáz, a villany és a távhő árát.

Zsigó Róbert szólt arról is, sok megkeresés érkezett a fogyasztóvédelmi bizottsághoz azzal kapcsolatban, hogy jelenleg a közműszolgáltatók csak évente egyszer olvassák le a mérőórákat. Kötelezni szeretnénk a közműszolgáltató cégeket, hogy évente legalább négyszer tegyék meg ugyanezt és ez ügyben, ha szükséges, egyeztessenek a fogyasztókkal a leolvasás időpontját illetően – emelte ki a fideszes honatya, aki beszélt a számlaképek ügyéről is. Ezzel kapcsolatban – mint mondta – arra volna szükség, hogy szolgáltatók olyan számlát küldjenek ki, amelyből mindenki számára világosan kiderül, milyen szolgáltatásért, milyen időszakban mennyit kell fizetni. Az emberek csupán annyit fizessenek, amennyit felhasználtak és ennek mértékét tudják is követni – jegyezte meg.

Zsigó Róbert fontosnak nevezte, hogy a közműszolgáltatók a nagyobb településeken olyan ügyfélszolgálati irodákat működtessenek, ahol valódi panaszkezelés és információszolgáltatás valósul meg és törődnek az ügyfelek panaszaival. A honatya elmondta, a Fidesz gyulai frakcióülésén elkészülhet egy olyan törvénymódosító csomag, amely megerősíti a fogyasztói jogokat a közműszolgáltatókkal szemben.

A jelenlegi kormány a fogyasztók, a magyar családok oldalára állt. Megvédte őket a közműszolgáltatók erőfölényétől és meg kívánja védeni az embereket az indokolatlan tehernövekedéstől is – zárta szavait Zsigó Róbert.

Selmeczi Gabriella Szűcs Erika ellenzéki képviselő sajtótájékoztatójára reagálva annyit mondott, a Nemzeti Együttműködés Kormánya és a Fidesz, szemben a Demokratikus Koalícióba tömörült szocialistákkal, közös, egyhangú megállapodásokat hozott tető alá a szakszervezetekkel az elmúlt időszakban. A Fidesz szóvivője felhívta a figyelmet, a kabinet teljes összhangban konzultált az idei minimálbér-emelésről a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT) keretében a szakszervezetek képviselőivel. Mind a munkaadók, mind a munkavállalók részéről elismerték, hogy régóta nem volt ilyen mértékű egyetértés a kormány és a szakszervezetek között. A kormány és a Fidesz partnerének tekinti azokat, akik hazai munkahelyeket teremtenek és azokat is, akik munkát vállalnak Magyarországon – szögezte le Selmeczi.

A Fidesz sajnálattal látja, hogy Ron Werber már nemcsak általános gyűlöletkampányt indított, hanem a szocialisták pártelnökének bejelentése alapján egyértelmű, hogy „gyűlöletfelelősöket nevez ki minden utcába”. A szocialistáknak ez sem elég, már a határon túl is elkezdtek tevékenykedni, oda is exportálják a gyűlöletkampányt. Sajnálatos, hogy a baloldal pártjai ilyen eszközökhöz nyúlnak – jegyezte meg Selmeczi Gabriella. 

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Több maradjon a családoknál"
Cikk: Zsigó: A fogyasztók oldalán állunk
Cikk: Lázár: 2013-ban javulhat az életminőség
Cikk: Januártól tíz százalékkal csökken a villany és a gáz ára