fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tíz százalékkal csökkent a távhőszolgáltatás díja Szolnokon
2013. január 17., 16:03
A kormány döntésének megfelelően Szolnok 8790 távfűtéses lakásában tíz százalékkal csökkent a távhőszolgáltatás díja. A tavalyi számlázási adatokat alapul véve a díj mérséklése évi szinten összesen 128 millió forintos költségcsökkenést jelent - közölte Szalay Ferenc, a város fideszes polgármestere a szolgáltatást végző Alfa-Nova Kft.-nél csütörtökön tartott sajtótájékoztatón.

Átlagosan 15 ezer forintot takarít meg egy család évente a fűtés és melegvíz-szolgáltatás árából. A díjcsökkenés először a januári szolgáltatásról kiállított számlákon jelentkezik a fogyasztóknál. Szalay Ferenc szólt arról is, hogy Szolnokon eddig több mint háromezer lakást érintett az a panelprogram, amely javítja az épületek hőszigetelését, és így kevesebb pénzbe kerül az otthonok fűtése.
   
Horváth István, az Alfa-Nova Kft. ügyvezetője elmondta: reményeik szerint az alacsonyabb szolgáltatási díj következményeként csökken majd jelenleg 360 millió forintnyi kintlévőségük, amely azért emelkedett folyamatosan, mert az emberek egy része nem tudta megfizetni a magas energiaszolgáltatási árakat.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Szekszárdon 5600 lakásban csökkent a távhő díja