fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Magyarország nem pénzért áll sorba
2013. január 22., 10:24
Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a napokban úgy fogalmazott: több mindenben egyetértenek az IMF-fel, egy dologban azonban nem, ez pedig a növekedés üteme. Az Európai Unióban stagnálás várható idén, esetleg egy minimális növekedés, erre enged következtetni, hogy egész Európában visszaveszik a növekedési kilátásokat  – mondta az M1 Ma reggel című műsorában Varga Mihály.

Hozzátette: az IMF szerint Magyarország pénzügyi egyensúlya rendben van, teljesülhet a három százalék alatti hiánycél, csökkent az államadósság is, a gazdasági növekedés tekintetében ugyanakkor eltérőek az álláspontok. A valutalap azt mondja, azért nincs növekedés, mert nincsenek beruházások, ennek az az oka, hogy nincs hitelezés, aminek hátterében az áll, hogy túl vannak adóztatva a bankok – fogalmazott. Varga Mihály kifejtette: véleményük szerint ez egész Európában probléma, bankadótól függetlenül. Magyarországon úgy tűnik, óvatosabbak a vállalkozások, ezért is kisebb a beruházási hajlam, és "ezért is van kisebb mértékű gazdasági növekedés" - magyarázta.

A magyar kormány álláspontja világos: egy elővigyázatossági hitelkeretet szeretne a Nemzetközi Valutalaptól, a szervezet szerint ugyanakkor az országnak készenléti hitelre van szüksége. Ez egy bolt, ahol a boltos megmondja, milyen áruja van, és mit szeretne eladni – mondta a tárca nélküli miniszter, megjegyezve: mondhatjuk, hogy mire van szükségünk, a vita azon folyik jelenleg, hogy az IMF mást szeretne eladni. Magyarország azonban tudta finanszírozni az államadósságot az elmúlt egy évben, nem pénzért áll sorba, hanem egy „casco biztosításért”, hogy ne legyen baj – jelentette ki.

A gazdaságpolitika nyertesei az emberek legyenek

Varga Mihály arról is beszélt, hogy az előző szocialista kormány által kötött 2008-as megállapodás nyomán az emberek elveszítették egy havi jövedelmüket és nyugdíjukat, csökkentek a családi támogatások is, „ha a szocialistáknak most az fáj, hogy ilyen lépésekre most nem került sor, akkor nagyon csalódott vagyok” – tette hozzá. A kormány azt szeretné, hogy a gazdaságpolitika nyertesei az emberek legyenek – hangsúlyozta.

A tárgyalások ugyanakkor megakadtak, mert a felek eltérően vélekednek arról, hogy milyen megállapodásra van szüksége Magyarországnak – közölte a tárca nélküli miniszter, kiemelve: az IMF-küldöttség mostani látogatása nem is része a tárgyalássorozatnak, mert a 2008-as eseményekhez kötődik, egy felülvizsgálati eljárás része. A megbeszélések ennek ellenére elvezethetnek oda, hogy közelebb kerüljünk a megállapodáshoz – mondta Varga Mihály az M1 reggeli műsorában.

(hirado.hu-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Továbbra is cél a magyar államadósság szintjének mérséklése
Cikk: Varga: Az ország biztonságosan áll a lábán
Cikk: "A kabinet akár adókedvezménnyel is segítené a hitelezési szint növekedését"