fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Borsodon tartják szemüket Kína gazdasági befektetői
2013. január 28., 14:04
 „Jelentős eredményekkel tért haza az az üzleti delegáció, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat szervezésében tett látogatást Kína több tartományának nagyvárosaiban” – értékelte a január 12-től 21-éig tartó üzleti út tapasztalatait dr. Mengyi Roland, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés elnöke, miniszteri biztos.

„A tárgyalások eredményeként több jelentős kínai cég mutat érdeklődést a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei befektetési lehetőségek iránt.
 
Kapu kelet és nyugat között

Óriási lépést tettünk előre az elmúlt időszakban megyénk gazdaságfejlesztése, gazdaság élénkítése érdekében, hiszen kínai tartózkodásunk egy hete alatt több üzleti fórumon tárgyaltunk jelentősebb  kínai cégek vezetőivel, két tartományi kormányzóval folytattunk munkamegbeszélést, és számos cégnél tettünk látogatást. A kormányzók a találkozók során személyesen biztosítottak arról, hogy ők maguk fogják ösztönözni a tartományaikban működő világcégeket arra, hogy befektetéseiket Borsod-Abaúj-Zemplénbe irányítsák. Igen kedvezőek az üzletember találkozókon szerzett tapasztalataink is, hiszen több – nemzetközi méretekben is hatalmasnak számító – cég első embere jelezte: szándékukban áll befektetéseket, beruházásokat hozni Borsodba” – nyilatkozta dr. Mengyi Roland.

Az elnök jelentős sikernek nevezte, hogy többek között a nehéziparban, a gumiiparban, a vasúti ágazatban és az informatika területén is vannak olyan partnercégek, amelyek komoly befektetői érdeklődést mutattak a megye iránt. „A mi feladatunk most az, hogy információkkal segítsük ezeket a cégeket a – megyénkre, az itt élő emberekre nézve – pozitív döntés meghozatalában.”

„Az utazás előtt azt a célt tűztük magunk elé, hogy a lehető legtöbb befektető, beruházó figyelmét hívjuk fel Borsod-Abaúj-Zemplénre, és elérjük, hogy úgy tekintsenek ránk, mint egy kapura nyugat és kelet között. A hat nap tárgyalásainak, találkozóinak eredményét, sikereit számba véve kijelenthetem: ez sikerült!”

(mengyiroland.com)