fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Varga: Stabilizálásra volt szükség a gazdaságban
2013. január 30., 08:58
Az első két évben stabilizálásra volt szükség a gazdaságban, a növekedés beindítását pedig a kormány is szeretné ösztönözni – mondta Varga Mihály hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter a Hír TV Rájátszás című műsorában az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap delegációival folytatott tárgyalások kapcsán.

Kaptunk dicséretet és elmarasztalást is a valutaalaptól – mondta el a Hír TV Rájátszás című műsorában Varga Mihály. A hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter elmondta: körülbelül ugyanazokat sorolták el az IMF-delegáció tagjai, mint legutóbbi látogatásukkor, 2012 júliusában. A politikus elmondta: könnyebb lenne a tárgyalások folyamata, ha az Európai Unió és az IMF között összhang lenne, mert jelenleg az EU kedvezőbb színben látja a magyar gazdaság jelenét és jövőjét, mint a valutaalap.

Varga elmondta: a kormány tárgyalópartnereinek azt kell megérteniük, hogy a kabinetnek határozott szándéka leszorítani a költségvetési deficitet. Kritikájuk kapcsán úgy fogalmazott: az első két évben stabilizálásra volt szükség a gazdaságban, a növekedés beindítását pedig a kormány is szeretné ösztönözni, „ebben egyetértünk a valutaalappal.”.

Varga elmondta azt is, hogy az IMF javaslatai között megtalálható volt a közösségi közlekedés átalakítása, a szociális juttatások célzottá tétele, valamint a bankok adózásának mérséklése. A miniszter szerint azonban kis csend lett akkor, amikor visszakérdeztek, hogy akkor miből pótolják az így kieső bevételt, vagy hogyan módosítsák a költségvetést.

(mno.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Jelentős eredmény a pénzügyi egyensúly megteremtésében
Cikk: A magyar bankrendszer stabilan működik
Cikk: Varga: A nemzetközi szervezetek pozitívan értékelik a hiánycsökkentő lépéseket
Cikk: Varga: Magyarország nem pénzért áll sorba
Cikk: Varga: Az ország biztonságosan áll a lábán