fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Csökkent munkaképességűek foglalkoztatását támogatják Egerben
2013. február 1., 11:13
Mintegy 450 csökkent munkaképességű foglalkoztatására nyert közel félmilliárd forintnyi állami támogatást az egri önkormányzati tulajdonú Agria-Humán Kft. - tájékoztatta a város polgármesteri hivatalának médiareferense pénteken az MTI-t.

A pályázatot azért írták ki, mert a mozgássérültek, illetve a más fogyatékkal élők foglalkoztatásának feltételei jelentősen megváltoztak, a pénz pedig lehetővé teszi, hogy továbbra is munkát adjanak az embereknek - közölte Zentai László. Elmondta: a rehabilitációs foglalkoztatást nyújtó nonprofit társaság a többi között nyomdát, papírüzemet, varrodát működtet. A cég az egriek mellett sok, a környező településeken élő megváltozott munkaképességű embernek is munkát ad. Ezzel egy időben rehabilitációs akkreditációs tanúsítványt is szerzett a társaság - tette hozzá. A pályázati támogatás egy esztendőre teszi lehetővé a 450 ember foglalkoztatását - mondta Zentai László.

(MTI - fidesz.hu)