Sokkal inkább a kíváncsiság hajtja őket – egyre gyakrabban egészen Moszkváig vagy Szentpétervárig –, a világban zajló változások új, nyugati szemmel meglehetősen unortodox olvasata, s az orosz főváros nemcsak az építkezésekben, hanem a szellemi életben is megnyilvánuló pezsgése érdekli őket, semmint a fájdalmas múltidézés. Ezek a generációk nem nagyon értik az ideológiákba vesző önmarcangolást, nekik Oroszország nem a vörös ördögöt, hanem inkább az új lehetőségeket jelenti. Az ő Oroszország-képük nem Sztálin, Brezsnyev vagy a felszabadító/megszálló szovjet katona, hanem Sarapova, Pljuscsenko vagy éppen a nemzeti érdekek mellett kiálló macsó Putyin köré épül. Pozitív irányban változik Oroszország össztársadalmi megítélése is.

A Tárki friss felmérése szerint például Moszkva már nem is az első számú történelmi közellenség – ebben beelőzték a törökök –, a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat pedig a többség (68 százalék) kimondottan javítaná. S bár a múltból egyfajta szocialista „bezzegországként” még megmaradt szimpátia ellenére Magyarország a rendszerváltás után kiesett ugyan az átlag orosz látóköréből, az érdeklődés újra növekszik, amit jól mutat, hogy tavaly például a duplájára emelkedett a hozzánk látogató turisták száma.