fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szennyvízhálózat alapkövét helyezték el Domoszlón
2013. február 4., 16:08
Szennyvízhálózat alapkövét helyezte el Illés Zoltán hétfőn a Heves megyei Domoszlón.

A vidékfejlesztési tárca környezetvédelemért felelős államtitkára hangsúlyozta, a 855 millió forint értékű beruházás jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy tiszták maradjanak a felszíni- és a felszín alatti vizek a településesen és környékén. Kifejtette azt is: a kormány eltökélt szándéka a vidéki Magyarországon élők életkörülményeinek javítása.
   
Ugyan a fejlesztés nagyrészt az Európai Unió és a központi költségvetés forrásaiból valósul meg, de a Domoszlón élők jövőjét jelenti - tette hozzá.
   
 Balázs Zoltán a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) úgy vélekedett, hogy a beruházás, amelynek nyertesei a domoszlói emberek, még inkább összekovácsolja a település közösségét.
   
Hangsúlyozta, hogy nem ez az egyetlen környezetvédelmi-jellegű fejlesztés a faluban, hiszen nemrég fejeződött be a helyi szeméttelep rekultivációja, biomassza fűtést kap a polgármesteri hivatal és az óvoda épülete, illetve hamarosan indul a térségi záportározó megvalósítása is - sorolta a politikus.
   
A 855 millió forint értékű beruházás megvalósítását, több mint 804 millió forinttal támogatta az Új Széchenyi Terv keretében az Európai Unió és a központi költségvetés, illetve az ingatlantulajdonosok, fejenként 190 ezer forinttal járultak hozzá a fejlesztéshez.
   
A 2 ezer lakosú falu csatornázása, illetve a szennyvíztelep kiépítése a tervek szerint 2013 novemberére fejeződik be.

(MTI-fidesz.hu)