fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bajnai külföldön rágalmazza az Orbán-kormányt
2013. február 5., 12:27
Bár Bajnai Gordon lobbizni érkezett tegnap Brüsszelbe, mint az kiderült, látogatása leginkább az Orbán-kormány rágalmazásáról szólt. Bajnai Gordon, a Gyurcsány-kormány korábbi minisztereként és későbbi miniszterelnökként az első számú felelőse hazánk eladósításának és az ország csődbevitelének. Bajnai Gordon regnálása alatt Magyarország az uniós fejlesztési források töredékét tudta csak lehívni. Bajnai Gordon, mint bukott politikus, és mint bukott gazdasági szakember leginkább azzal szolgálná Magyarország érdekeit, ha önvizsgálatot tartana, befejezné az Orbán-kormány alaptalan rágalmazását és tartózkodna a gazdasági jó tanácsok osztogatásától - fogalmaz közleményében a Fidesz EP-delegációja.

"Bajnai Gordon tegnapi látogatása során először is rossz helyen kopogtatott ötleteivel: nem Johannes Hahn biztos dönt ugyanis a hazánknak járó uniós források nagyságáról. Ebben leginkább Herman Van Rompuy az illetékes: az ő előterjesztése alapján dönthet az Európai Tanács a 2014-2020-as uniós keretköltségvetésről és a Magyarországnak járó pénzekről ezen a héten. Ez arra utal, hogy Bajnai nem érti az uniós döntéshozatal menetrendjét" - jelentette ki Surján László kereszténydemokrata politikus.

Bajnai szerint Magyarországgal ma már "ciki" egy képen mutatkoznia sok európai vezetőnek. "Bajnai vélhetően lemaradt Orbán Viktor miniszterelnök múlt heti brüsszeli útjáról, melynek keretében előbb Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank volt vezetőjének elnökletével egy kerekasztal-beszélgetésen vett részt, majd találkozott Herman Van Rompuy európai tanácsi elnökkel, José Manuel Barroso európai bizottsági elnökkel, valamint Martin Schulz európai parlamenti elnökkel. Ezek az európai csúcsvezetők elismerően nyilatkoztak Magyarország gazdasági teljesítményéről, a folyamatban lévő vitás kérdésekről, egyben támogatásukat fejezték ki Magyarországnak a kohéziós források megőrzésére irányuló álláspontjával kapcsolatban. A fideszes európai parlamenti delegáció nevében felszólítom Bajnai Gordont: tartózkodjon a jövőben az általa tett hazug rágalmak terjesztésétől! Ezek az alaptalan rágalmak biztosan nem szolgálják hazánk érdekeit" - mondta Surján László.

Bajnai tegnap beszámolt arról is, hogy uniós gazdasági szakértőkkel folytatott eszmecseréi során szkepszist tapasztalt azzal kapcsolatban, hogy Magyarországon tartható-e a költségvetési hiány 3 százalék alatti szintje. "Képmutató és hiteltelen, hogy az a Bajnai Gordon aggódik a magyar költségvetési hiány miatt, aki először, mint a Gyurcsány kormány minisztere, majd, mint miniszterelnök vett részt hazánk eladósításában. Ezúton emlékeztetjük Bajnai Gordont: a szocialista-szabaddemokrata kormányok regnálása alatt Magyarország államadóssága GDP arányosan a 2002-es 52%-os szintről 80% fölé emelkedett 2010-re, a költségvetés hiányát pedig egyik évben sem sikerült 3% alatt tartaniuk, sőt 2006-ban 9% feletti hiányt produkáltak. A Gyurcsány-Bajnai kormányok tevékenységének köszönhetően hazánk, 2004-es uniós csatlakozásunk óta túlzott hiányeljárás alatt van, ez alól az Orbán-kormány munkájának köszönhetően most van esélyünk kikerülni" - emlékeztetett az EP-alelnöke.

"Egyben szeretném felhívni Bajnai Gordon figyelmét: A 2014-2020-as keretköltségvetéssel kapcsolatban a legutolsó tanácsi javaslat leszögezi: Magyarország a Gyurcsány-Bajnai vezette szocialista kormányok tevékenységének köszönhetően 2008 és 2010 között sokkal rosszabb helyzetben került ki a válságból, mint a legtöbb uniós tagállam, ezért speciális megközelítést igényel. Hazánk GDP-je 2009-ben 6,8 %-kal csökkent. A Gyurcsány-Bajnai kormányok által okozott gazdasági ámokfutás, Magyarország eladósítása tehát a legfőbb oka Magyarország viszonylag rosszabb helyzetének és alacsony növekedési kilátásainak" - hívta fel a figyelmet Surján László.

"Szintén emlékeztetnénk Bajnai Gordont: Regnálása alatt Magyarország az uniós fejlesztési források töredékét tudta csak lehívni. A 2007-2013 között rendelkezésre álló 25,7 milliárd euró fejlesztési forrásból a Gyurcsány-Bajnai kormányok - a teljesítményüktől függetlenül megkapott előlegeket nem számítva - 2007-től 2010. április 1-ig összesen csak 1,4 milliárd eurót hívtak le, miközben időarányosan 7,5 milliárd eurót kellett volna lehívniuk. A 2014-2020-as új keretterv javaslatok pedig körülbelül a két összeg közötti különbséggel tartalmaznak kevesebbet Magyarország számára a jelenlegihez képest. A szocialisták három év alatti teljesítményéhez képest az Orbán-kormány két év alatt a hétéves keretből 5,1 milliárd eurót hozott be az országba. Képmutató, hogy a Bajnai-Gyurcsány kormányok által elvesztegetett többmilliárd eurót ugyanazok kérik számon az Orbán-kormányon, akik hibás fejlesztéspolitikájuk miatt azt elvesztegették"- mondta Surján László.

"Bajnai Gordon megbukott, mint politikus és megbukott, mint gazdasági szakember. Bajnai Gordon vádjai alaptalanok és hiteltelenek. Bajnai Gordon leginkább azzal szolgálná Magyarország érdekeit, ha súlyos önvizsgálatot tartana, befejezné az Orbán-kormány rágalmazását és tartózkodna gazdasági jó tanácsok osztogatásától" - jelentette ki Surján László néppárti politikus.

(EPP-HungarianPress)