fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Útkorszerűsítési program készül Dél-Békés számára
2013. február 12., 08:27
Útkorszerűsítési program készül a dél-békési kistérség számára, a román államhatár, Dombegyház és Orosháza között több mint ötven  kilométer hosszú szakasz felújítását tervezik - tájékoztatta Simonka György, a Dél-Békési Többcélú Kistérségi Társulás elnöke az MTI-t hétfőn.

 Az államhatár és Orosháza közötti utak korszerűsítéséről szóló tervek elkészítésére a kistérség 281 ezer 903 euró uniós támogatást nyert, a programhoz a települések 11 747 euró önerőt biztosítottak. A tervezési munkálatok kedden román-magyar közös szakmai konferenciával kezdődnek el Medgyesegyházán - közölte Simonka György.
    
Elmondta: a Békés és Arad megyék közlekedési helyzetének és elérhetőségének javítása című projektben a kistérség társpartnere a romániai Kürtös település, Kürtös és a lőkösházi nemzetközi vasúti átkelőhely között építenek új utat. Jelezte: a kistérség és Kürtös önkormányzata a projektekkel az Európai Regionális Fejlesztési Alap 2014-2020 között elnyerhető magyar-román közös alapjára pályázik.
    
Simonka György megjegyezte: eddig már sikerült felújítani a Mezőkovácsházát Orosházával összekötő szakaszt, most a "dinnyés" utakon a sor. A projekt célja, hogy a kistérség közelebb kerüljön az aradi és a temesvári gazdasági övezethez, és javuljanak a közlekedési feltételek nyugat felé.

(MTI-fidesz.hu)