fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az európai baloldal ne használja kampánycélokra az uniós költségvetés ügyét!
2013. február 12., 11:19
Az Európai Néppárt ifjúsági szervezete arra kéri az Európai Parlament képviselőit, hogy hagyják jóvá a kormányfők által elfogadott hétéves költségvetést. A minden brüsszeli képviselőnek eljuttatott állásfoglalás szerint az Európai Tanácsban született megállapodás megfelelő egyensúlyt biztosít a szerteágazó tagállami érdekek között - olvasható a Fidesz-frakció keddi közleményében.

Dömötör Csaba, a szervezet magyar elnöke elmondta: sajnálják, hogy az EP szocialista elnöke vétóval fenyegetőzik. Állásfoglalásukban arra szólítják fel Martin Schulzot, hogy ne használja pártpolitikai és kampánycélokra az uniós költségvetés ügyét.

A YEPP hangsúlyozza, hogy a kormányfők által jóváhagyott költségvetés több kulcsfontosságú kezdeményezést tartalmaz a fiatalok számára. Így végre létrejöhet az a hatmilliárd eurós pénzügyi alap, amelynek fő célja a fiatal munkanélküliség csökkentése. Ha az Európai Parlament elutasítaná a megállapodást, ez a kezdeményezés is meghiúsulna. Ez a jelenlegi helyzetben megengedhetetlen – áll az állásfoglalásban.

Dömötör Csaba elmondta, hogy a kampány-üzemmódra kapcsoló Martin Schulz fenyegetései ellenére a magyar baloldali EP-képviselőknek is meg kell szavazniuk a kompromisszumos költségvetési javaslatot. Emlékeztetett arra, hogy a büdzsé jelenlegi verziója nyolc évre vetítve 520 milliárd forintos többletet hoz Magyarországnak, ez fejenként minden magyar embernek 52 ezer forintot jelent.

(fidesz.hu)