fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tatabányán 18 százalékkal nőtt a helyi adóbevétel
2013. február 13., 12:11
Tatabányán 2012-ben az összes helyi adóbevétel meghaladta az 5,2 milliárd forintot, 18 százalékkal nőtt a 2011-es adatokhoz képest és átlépte a válság előtti szintet - ismertette a nagy adózók fogadásán szerdán Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester.

Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára a fogadáson elmondta: a válság a szövetségkötések versenyét hozta. Az államtitkár rámutatott, a kis- és középvállalkozások az alkalmazottak 75 százalékát foglalkoztatják, de az exportteljesítményből csak 20 százalékkal részesülnek, ezért a szektor külpiaci érvényesülésének elősegítésére a meglévő egy mellé az idén még négy kereskedőházat hoznak létre.
    
Szijjártó Péter hozzátette, folytatják a vállalatokkal kötött stratégiai megállapodásokat, eddig 12 megállapodást kötöttek, de ezek száma a negyvenet is eléri 2013 első fél évének végére.
    
Schmidt Csaba polgármester ismertette, a Tatabánya területén beszedett helyi adókat 518 millió forinttal egészítette ki a Környétől átvett bevétel. A két település közigazgatási területén fekvő ipari parkból származó adók felosztásáról az önkormányzatok korábban megállapodtak.
    
A polgármester hozzátette, a 2012-es iparűzési adó összege 4,2 milliárd forint volt, mely 11 százalékkal emelkedett a korábbi év adataihoz képest, azonban az ipari parkban, a Környe közigazgatási területén működő vállalkozások által befizetett, de Tatabányát megillető adóbevétel 29 százalékkal nőtt egy év alatt. Schmidt Csaba elmondta, hogy a 4,3 milliárd forintnyi iparűzési adót 6327 vállalkozás fizette be.

(MTI-fidesz.hu)