FIDESZ.HU > Hírek > Zöld Nyomtatás
Ablak bezárása
Lezárták Szolnok és további három település használaton kívüli szeméttelepeit
Környezetbarát módon lezárták Szolnok, Abony, Szajol és Rákóczifalva hajdani szemétgyűjtő telepeit, amelyek az Európai Unió támogatásával megépült kétpói regionális hulladéklerakó beüzemelése után váltak feleslegessé - jelentette be Szalay Ferenc, a gesztortelepülés, Szolnok polgármestere (Fidesz) a rekultivációs program csütörtöki záró rendezvényén.
Létrehozva: 2013. február 14., 17:07 | Utoljára frissítve: 2013. február 19., 11:27

Tájékoztatása szerint a felhagyott szeméttelepek eltüntetéséhez a négy település által létrehozott önkormányzati társulás egy projektet készített, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Program támogatási rendszeréből 1 milliárd 157 millió forintos támogatást nyert. A támogatói szerződés 2010 márciusában lépett hatályba, a közbeszerzési pályázaton nyertes Duna Aszfalt Kft.-vel pedig 2011 szeptemberében írták alá a kivitelezési megállapodást.
   
A munkák még abban az évben megkezdődtek, a hulladéktól mentesített, felszabaduló területen az eredeti talaj hulladékkal érintkező felszíni rétegét mintegy 10 centiméter vastagságban eltávolították. A hulladéktól mentesített területen talajmintákat vettek, és akkreditált laboratóriumban bevizsgálták a szennyezettségét. A vizsgált mutatók igazoltan határérték alattiak lettek, így a hulladéktól mentesített terület helyreállítása megtörténhetett. A kialakított dombok megfelelő záró réteget kaptak, és ahol kellett, a biogáz elvezetését is megoldották. A végleges forma kialakítása után füvesítettek, fákat ültettek az érintett területeken. 
   
A projekt részeként Szolnokon öt, Rákóczifalván és Szajolban két-két új talajvíz-figyelő kút épült, az utógondozás során a talajvíz szennyezettségét rendszeresen vizsgálják.