fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A közigazgatás mindig eszköz a közjó gyarapítása érdekében"
2013. február 15., 10:47
A közigazgatás főbb szereplőinek, a központi és a területi államigazgatásnak, valamint az önkormányzati szférának nem egymással szemben kell megfogalmazniuk érdekeiket, stratégiáikat és fejlődési lehetőségeiket, hanem összefogva együttesen - hangoztatta pénteken Budapesten a közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Navracsics Tibor a most induló mintegy 4 milliárd forint keretösszegű szervezetfejlesztési program nyitókonferenciáján azt mondta, a közigazgatás mindig eszköz "a legfőbb politikai és közösségi cél", a közjó gyarapítása és szolgálata érdekében, ezért a közigazgatás egyetlen szereplője sem fogalmazhatja meg önérdekként a saját törekvéseit.

Ezzel összefüggésben utalt arra, hogy az elmúlt 20 évben a közigazgatás szereplői gyakran magukat védték másokkal szemben és az intézményi harcokban elveszett a közjó. Szavai szerint ezért kellett az ágazati és területi érdekekben "rendet vágni" annak érdekében, hogy a közigazgatási reform - a szervezetépítés és a közigazgatási kultúra szempontjából is - magasabb szintre léphessen. Elmondta, a most meghirdetett pályázatok azt a célt szolgálják, hogy a szervezetfejlesztésben "összeérjenek" az elképzelések és ez egy jó minőségi közigazgatást eredményezzen a jövőben.

Lesz lehetőség később a korrekcióra

A miniszterelnök-helyettes elmondta, a program keretében két hónapig tartó regionális konferenciasorozatot is indítanak, melyen a jogszabályi változtatások ismertetése mellett a közigazgatás szereplői megoszthatják eddigi gyakorlati tapasztalataikat. Jelezte: így ha valami az előzetes elképzelésekből nem vált be, később korrigálni tudják.

A tárca most pénteken (a Magyary Zoltán program részeként) induló szervezetfejlesztési programjáról kiadott tájékoztató szerint az Államreform Operatív Program keretén belül négy - egymással szerves kapcsolatban álló - projektben a központi közigazgatási intézmények és az önkormányzatok közel 4 milliárd forintra pályázhatnak. A projektek a fővárosi és megyei kormányhivatalok, valamint a járási és kerületi kormányhivatalok kivételével az egész közigazgatási szervezetrendszert lefedik. A konferencián elhangzott, a járások külön projekten indulhatnak majd.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Navracsics: Az új gazdasági alapokat letettük
Cikk: Navracsics: 2013 a konszolidáció éve lesz