fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Ezen az úton kell tovább haladni"
2013. február 15., 15:52
Az emberek rendőrségbe vetett bizalma ma erősebb, mint a kormányváltás előtt - jelentette ki Kocsis Máté, az Országgyűlés rendészeti és honvédelmi bizottságának fideszes elnöke, pénteken. Ugyanitt a Fidesz kommunikációs igazgatója közölte azt is, hogy értelmezhetetlen tartományban mozog számára Török Zsoltnak a települések adósságkonszolidációjára vonatkozó nyilatkozata.

Kocsis Máté elmondta, hogy Badacsonytomaj, Devecser, Villány, Győrmócvasvár, Borsodbóta, Bőcs, Lyukóvölgy, Tét és Bélapátfalva után Ócsán is új rendőrőrs nyílt meg. Ezáltal elérhetőbb és hatékonyabb tevékenységet végezhet a helyi rendőrség, ami által nő az emberek szubjektív biztonságérzete is – tette hozzá.

Ennek kapcsán felidézte: a kormány programjában 2010-ben vállalta - a parlament többségének támogatása mellett -, hogy mindent megtesz a közbiztonság javítása érdekében. „Ennek jegyében ma már 3500-zal több rendőr vigyázza a magyar emberek biztonságát” – jegyezte meg, hozzáfűzve: közel 2000 új gépjármű áll rendelkezésre, hogy a szolgálatot minél sikeresebben teljesítsék a rend őrei.

A honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke kiemelte, hogy túl van a rendőrség az erkölcsi megújuláson. „Ma már nem tűrik meg soraik közt azokat, akik cinkosságot vállalnak a bűnözőkkel, és nem tűrik a korrupció semmilyen formáját” – mutatott rá. Ezzel összefüggésben hangsúlyozta: az eddig szőnyeg alá söpört problémákat a rendőrség – a Belügyminisztérium irányítása alatt -, sikeresen kezelte. „Ma már nem véleményt mondunk, hanem tényeket közlünk, amikor azt állítjuk, hogy jelentősen javultak a felderítési arányok, különösen az életellenes bűncselekmények tekintetében” – jegyezte meg.

A jogszabályi háttér változása kapcsán a fideszes politikus felhívta a figyelmet: ma Magyarországon Európa egyik legszigorúbb büntetőjogi szabályozása van érvényben. „Ma már mindenki tudja, hogy bűn nem marad büntetlenül” – tette hozzá. Ezzel összefüggésben szólt arról, hogy a közfeladatot ellátó személyek is nagyobb védelemben részesülnek, mint a 2010-et megelőző években.

„Ma aktatologatás helyett felderítés van, ma a rendőrség többsége nem irodán, hanem terepen teljesíti szolgálatát” – érzékeltette a különbséget a 2010 előtti és a mai viszonyok között Kocsis Máté. Hozzátette: ma már tudják az emberek, hogy a politikusok nem a bűnözők oldalán állnak, annak kell ma Magyarországon félnie, aki bűncselekményt követ el.

„Ez volt a kormány határozott szándéka, ehhez kapott kétharmados felhatalmazást, és ma – 2013 elején -, a felmérésekből már látszik, hogy ezen az úton kell tovább haladni” – fogalmazott a fideszes politikus.

Értelmezhetetlen Török nyilatkozata
 
„Török Zsolt akkor látott utoljára önkormányzatot, amikor megcsináltatta a személyijét” – reagált Kocsis Máté egy újságírói kérdésre. Érzékeltetve, hogy mennyire irrelevánsak az MSZP szóvivőjének felvetései a témában kifejtette: „a VIII. kerület az előző, szocialista kurzustól közel 10 milliárd forintos adósságot örökölt, azóta új hitelt az önkormányzat nem vett fel. Ha nagyon leegyszerűsítjük: van egy település, amelyet a baloldali kurzus eladósított, majd a polgári kormányzat ennek az adósságnak a jelentős részét átvállalva könnyíti a helyi emberek életét. Éppen ezért az értelmezhetetlen tartományban mozog számomra Török Zsolt nyilatkozata.”

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Új rendőrőrs kezdheti meg működését Ócsán
Cikk: "Rengeteg jó eredménye van a kormánynak"