fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Martonyi bukaresti látogatásán személyesen vitatná meg a zászló-ügyet
2013. február 16., 11:14
Martonyi János külügyminiszter román kollégájának, Titus Corlateannak küldött levelében személyes találkozó időpontjára tett javaslatot, hogy egyebek mellett a székely zászló használatával kapcsolatban kialakult helyzetet is megvitassák.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője péntek este az MTI-nek elmondta: a román külügyminiszter tavaly októberi magyarországi látogatása során hívta meg Martonyi Jánost Bukarestbe. Most a külügyminiszter levélben fordult román kollégájához, hogy ezen bukaresti látogatás időpontját egyeztessék. Martonyi János levelében kiemelte, hogy az Európai Tanács által múlt héten elfogadott többéves pénzügyi keretről szóló megállapodásban milyen fontos szerepet játszott a közép-európai szolidaritás.
   
A tárcavezető emellett kitért a határ menti együttműködési projektekre, valamint egy a román fél által fontosnak ítélt oktatási intézményre is. Martonyi János mindezeken túlmenően felvetette a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) magyar tagozatának az ügyét, valamint utalt arra, hogy a bizonyos kétnyelvűséggel és szabadjelkép-használattal kapcsolatban az utóbbi időben felmerült nehézségeket mindenképpen rendezni kell. Azt írta: hiszi, hogy a szilárd alapokon nyugvó magyar-román stratégiai partnerség alapján ezeket a kérdéseket a két fél rendezni tudja.
   
Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára a múlt héten beszélt arról, hogy "zászlóháború dúl" a Székelyföldön, mivel Kovászna és Hargita megye kormánymegbízottai körlevélben tiltották meg a székely zászló kitűzését, "szimbolikus agressziónak vagyunk szemtanúi". Németh Zsolt felidézte a román honvédelmi miniszter korábbi szavait, amelyek szerint a székely zászló támadás a román nemzeti jelképek ellen, valamint azt is, hogy Kovászna megye és Hargita megye kormánymegbízottjai megtiltották a székely zászló kitűzését a hivatali épületekre. Az államtitkár arra buzdította a magyarországi önkormányzatokat, hogy szolidaritást vállalva a székelyföldi településekkel, tűzzék ki a székely zászlót. Eddig a főváros több kerületében, valamint az ország számos településén tűzték ki a székely zászlót a helyi önkormányzati hivatal épületére.
   
Németh Zsolt a Krónika erdélyi magyar napilapnak adott, szerdán megjelent interjúban azt hangsúlyozta, hogy Magyarország továbbra is a román-magyar párbeszédet tartja a legalkalmasabb módszernek a zászlóvita rendezésére.   
   
A "nemzeti szolidaritás jelképeként" a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma plenáris ülése alkalmából Kövér László házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székelyzászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára.
   

(MTI-fidesz.hu)