fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újabb nyertes pályázat Sopronban - Megújulhat a Kurucdomb
2013. február 20., 10:34
A sajtó képviselőit dr. Fodor Tamás polgármester és Pongráczné Várnai Mária, a terület önkormányzati képviselője tájékoztatta a Nyugat-dunántúli Operatív Program megyei jogú városok számára kiírt pályázat eredményéről. A projektben a 2011-2013. évben összesen 1650 millió Ft keretösszeg állt a pályázók rendelkezésére, ebből az egyes városoknak maximum 412,5 millió forint összegben nyílt lehetőségük támogatás elnyerésére.

Fodor Tamás polgármester elmondta: Sopron a maximális összeget, vagyis 412,5 millió forintot nyert a megyei jogú városoknak kiírt szociális célú város-rehabilitációs témájú pályázaton. Majd hozzátette: a pályázat alapvető célja a városok leromlott vagy leszakadó városrészeinek felújítása, valamint a leromlását okozó folyamatok megállítása és megfordítása több eszköz együttes, integrált alkalmazásával.

Sopron az Integrált Városfejlesztési Stratégiában is szociális célból fejlesztendő területként megjelölt kurucdombi területtel nyújtott be pályázatot. A nyertes pályázatnak köszönhetően a kurucdombi fejlesztés során megvalósul a Rodostói út 2-4-6-8. sz. épületekben található 37 db önkormányzati bérlakás/szociális bérlakás külső-belső felújítása, energetikai korszerűsítése, a Halász Miklós Sporttelepen található sportcsarnok megerősítése, korszerűsítése, valamint a külső sportpálya fejlesztése, a Kuruc körúton található játszótér továbbfejlesztése és bővítése, valamint az infrastrukturális beruházásokhoz kapcsolódó úgynevezett soft elemek megvalósítása.

Az önkormányzati tulajdonú lakások, illetve a sporttelep fizikai állapota megkívánja a beavatkozást, a felújítást. E fejlesztés megvalósítása érdekében Sopron Megyei Jogú Város kiemelt projekt keretében nyújtotta be pályázatát, a projekt céljához igazodva partnerségben a Soproni Szociális Intézménnyel. A projekt összköltsége 412,5 millió Ft, a támogatás intenzitása 100%-os, így önkormányzati önrész nélkül megvalósítható.

(fidesz.sopron.hu)