fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Előnyben részesülnek a rehabilitáltakat foglalkoztatók
2013. február 20., 17:58
A hamarosan elkészülő új közbeszerzési törvényjavaslat szerint előnyben részesülnének majd azok a vállalkozások, ahol a megváltozott munkaképességű, illetve a fogyatékos munkavállalók aránya meghaladja a cég alkalmazottainak felét - jelentette be Soltész Miklós szociális és családügyi államtitkár szerdán Salgótarjánban.

 A nógrádi megyeszékhely az első állomása annak az országjáró körútnak, amelyen az államtitkár megosztja a rehabilitációs ellátási rendszer átalakításának tapasztalatait. Soltész Miklós sajtótájékoztatóján sikeresnek nevezte a rokkantnyugdíjrendszer átalakítását. Közölte: míg 2008-ben 71 ezren jelentkeztek rokkantsági nyugdíj megállapítására, és 55 százalékukat elutasítottak, tavaly már 38 ezernél is kevesebb volt azoknak a száma, akik szerettek volna ebbe az ellátási rendszerbe bekerülni, az elutasítások aránya pedig 22 százalékra csökkent. Hangsúlyozta, a rendszerbe ma azok kerülnek be, akik egészségi állapotuk miatt valóban képtelenek a munka világában magukról gondoskodni.
    
Kiemelte: minden adófizető nyert az új felülvizsgálati rendszerrel, ugyanis korábban a rokkantnyugdíj-ellátással sokan a szociális problémáikat akarták megoldani, és ezzel az egész társadalmat megterhelték. Példaként említette, hogy ötezren meg sem jelentek a kötelező felülvizsgálaton, így ők automatikusan ki is estek ebből a rendszerből.  Az államtitkár közölte: a kormány minél több érintettet szeretne rehabilitációs programokkal a munka világában tartani. Erre költségvetési és uniós forrásokat is felhasználnak: idén 40 milliárd forintot fordítanak a rehabilitációs foglalkoztatásra, a tavaly bevezetett rehabilitációs kártya alapján pedig további adókedvezményt adnak azoknak a cégeknek, amelyek megváltozott munkaképességűeket, illetve fogyatékosokat foglalkoztatnak. Utóbbi intézkedés nyolcszázzal, tízezerre növelte a megváltozott munkaképességű foglalkoztatottak számát.
    
Az Új Széchenyi Program mindemellett további 21,5 milliárd forintot biztosít 2014 végéig a cégeknek és intézményeknek, hogy a megváltozott munkaképességűek számára alkalmas munkahelyeket alakítsanak ki.

(MTI-fidesz.hu)