fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Az önbecsülést segítő munkavégzés a helyes út"
2013. február 21., 11:52
2010 után a kormány felvállalt egy olyan döntéssorozatot, ami új irányt mutat, és egy olyan utat nyitott meg, ami nagy segítséget jelent a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékossággal élő személyek számára. Megmutatja nekik is, hogy nem a segélyekből való megélés, hanem az önbecsülést segítő munkavégzés a helyes út - jelentette ki Tapolczai Gergely fideszes országgyűlési képviselő csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tapolczai Gergely emlékeztetett, a kormány eddig több mint 30 ezer megváltozott munkaképességű személy számára biztosított megélhetési lehetőséget, akik több mint 300 vállalkozásnál kaptak munkát, 47 milliárd forintos állami támogatással. 

A kormánypárti politikus felidézte, tavaly a kabinet bevezette a Rehabilitációs Kártyát, melynek köszönhetően elérte a 10 ezer főt azoknak a száma, akik ennek segítségével tudtak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. Emellett a kormány új rehabilitációs foglalkoztatási támogatási pályázati rendszert is bevezetett, amely „nem szigeteli el a megváltozott munkaképességűeket, és nem álfoglalkoztatást biztosít számukra, hanem valódi, értékes munkával vezeti vissza őket a munka világába”.

A fideszes honatya arról is beszélt, az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében több mint 40 milliárd forintot fordítottak a megváltozott munkaképességű személyek oktatására, átképzésére, foglalkoztatására. Tapolczai Gergely megemlítette, 2012-ben az állami vállalatoknál már több mint 10 ezer ilyen munkavállaló tudott elhelyezkedni.

A fideszes politikus fontosnak nevezte azt a kormányzati intézkedést is, amely új gépjármű vásárlása esetén 300 ezerről 900 ezer forintra, használt gépjármű vásárlása esetén pedig 300 ezerről 600 ezer forintra növelte a súlyosan mozgáskorlátozott személyek gépjármű-vásárlási támogatását.

Tapolczai Gergely kitért rá, az új közbeszerzési törvényjavaslat szerint a közbeszerzés során előnyben részesülhetnek azok a vállalatok, vállalkozások, melyek alkalmazottainak több mint fele fogyatékos, vagy megváltozott munkaképességű személy. Ez egy óriási előrelépést jelent – húzta alá a kormánypárti honatya.

Méltányolom és becsülöm a kormány azon intézkedéseit, amelyek hozzásegítik a fogyatékosokat ahhoz, hogy a társadalom befogadja őket – jelentette ki Tapolczai Gergely, példaként említve a Segítő Vásárlást, illetve a Szolidaritás Nagykövete programot. A Fidesz országgyűlési képviselője szólt arról is, a kormány 540 millió forintot fordít az ÚSZT részeként a jelnyelvi tolmácsszolgálatok fejlesztésére, amely jelentős segítséget jelent a siketek és nagyothallók számára, az autizmussal élők támogatására pedig 800 millió forintot fordít a kabinet.

Tapolczai Gergely kiemelte, a kormány a vakokra és látássérültekre is kiemelt figyelmet fordít; az ÚSZT keretében 1,3 milliárd forintot különített el egy új rehabilitációs központ létrehozására. Mint látható, nemcsak üres szavakat hallhattunk az elmúlt években, hanem érdemi előrelépések történtek. 2010 után a kormány felvállalt egy olyan döntéssorozatot, ami új irányt mutat, és egy olyan utat nyitott meg, ami nagy segítséget jelent a megváltozott munkaképességűek és a fogyatékossággal élő személyek számára. Megmutatja nekik is, hogy nem segélyekből való megélés, hanem az önbecsülést segítő munkavégzés a helyes út – zárta szavait a fideszes képviselő.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Több esély a megváltozott munkaképességűeknek
Cikk: "Több maradjon a családoknál"
Cikk: Sikeres esélyteremtési politika
Cikk: Előnyben részesülnek a rehabilitáltakat foglalkoztatók
Cikk: Az idén felújítják a Vakok Állami Intézetét