Alexa Károly: Az ellenzékről, amelynek valódi politikai ellensúlyt kellene képeznie a következő választáskor, az a benyomása az embernek, hogy olyan, mintha a pártpolitikai előidőkben élne, amikor is még a nyilvános politikai részvételre jelentkezők képtelenek a valódi programalkotásra és az egymás közötti politikai nevező meghatározására. Mindegyikük energiáját kimeríteni látszik saját szervezeti emancipációja létrehozása – a többiek ellehetetlenítése árán. A régi keletűeké és az újaké egyaránt. És ami ehhez kapcsolódik, és aligha véletlenül, az az, hogy morálisan feddhetetlen társulat egyetlen sincs közöttük. Igaz, több mint naivitás volna ilyesmit számon kérni a politikai terében, de most a hatalomra áhítozó társulások nevesíthető vezetőinek mindegyike a kezelhetetlennél komolyabb támadási felületet mutat, a személyes és személyi hiteltelenséget. Tessék fölsorolni őket. És ez a szedett-vedettség maga is a legutóbbi választás során kinyilvánított közakarat következménye. A 2010-es választásnak szerintem a kétharmad mellett a legfontosabb – s a kárvallottak számára igazán megemészthetetlen – üzenete az volt, hogy a választói ítélet nemcsak a pártokat találta könnyűnek, hanem a személyeket is.