fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Történelmi döntést hozott a kormány Sopron érdekében
2013. február 28., 11:47
Sopron város adósságállományának 70 százalékát  átvállalja az állam – így döntött a kormány. A történelmi jelentőségű lépés azt jelenti, hogy 11,5 milliárd forintnyi adósságszolgálattól és annak kamataitól mentesül a város. A kormánydöntésről sajtótájékoztatón számoltak be a soproni országgyűlési képviselők - dr. Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízott, Firtl Mátyás Sopron országgyűlési képviselője, Ivanics Ferenc -  és a város polgármestere, dr. Fodor Tamás.

Dr. Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő történelmi jelentőségűnek nevezte a kormány döntését, amely Sopron adósságállományát a legkimagaslóbb mértékben átvállalja. Mint mondta, a kormány minden egyes soproni embert mintegy 200 ezer forint tehertől szabadított meg, azzal, hogy 11,5 milliárd forint hitelt vesz át a várostól Magyarország kormánya.

Dr. Molnár Ágnes hangsúlyozta:  kimagasló értékű adósságkonszolidációban részesült Sopron, ez az erős képviseletnek is köszönhető, amit az országgyűlési képviselők a városvezetéssel közösen érték el. Kiemelte, ezért jó, ha a városnak erős képviselete van.

Magyarország jobban teljesít – hangsúlyozta Firtl Mátyás, Sopron és környéke országgyűlési képviselője, aki rámutatott, hogy,  mindennek eredményeképpen rámutatott: a szocialista kormányok többlet feladatokkal terhelték az önkormányzatokat és azokhoz kevesebb forrást adtak, így juttatva eladósodott állapotba a településeket: ezzel ellentétben a Fidesz-KDNP kormány nem csak az eladósodott devizahiteles családokon segített, de elvette az önkormányzatoktól a többletfeladatokat, most pedig az adósságot is átvállalta a településektől. Firtl Mátyás országgyűlési képviselő hozzátette: a számok mögött hatalmas munka van, a hetven százalékos adósságátvállalás ennek elismerése.

 A soproni polgárok felhatalmazása szerint, a Fidesz-KDNP-s képviselők országgyűlési képviseleti munkájának, a városvezetés munkájának, az összefogásnak köszönhető, hogy a kormány Soprontól a maximális mértékben vállalta át az adósságot.

Ivanics Ferenc országgyűlési képviselő is óriási teljesítménynek nevezte ezt, ami világos helyzetet is teremt. Az adósságátvállalás egyértelmű helyzetet teremtett a pénzügyi területen is, világosan látszik mennyi is valójában a város adósságállománya.

A kormány rögzítette az adósság nagyságát, ez többé nem lehet politikai vita tárgya. Sopron adóssága tizenhat milliárd forint volt - mondta dr. Fodor Tamás polgármester, hozzátéve, a kormány a kamatokat is átvállalta. Ez azt jelenti, a soproni városvezetés jobb körülmények között folytathatja a munkáját, nem nyomasztja a teher és magasabb szinten biztosíthatják a város működését.

Az elmúlt héten Sopron közgyűlése felhatalmazta dr. Fodor Tamás polgármestert,  hogy az állami adósságátvállalással kapcsolatos szerződést írják alá. A közgyűlésen akkor elhangzott, hogy a számítási metodika alapján városunk 40százalékos adósságátvállalásra számíthat, ennél kedvezőbb eredményt tárgyalások segítségével lehet elérni. A tárgyalások és a lobbitevékenység eredményre vezetett: Sopront a legmagasabb, 70 százalékos mértékben tehermentesíti a kormány.

Dr. Fodor Tamás Sopron polgárainak nevében köszönetet mondott Orbán Viktor miniszterelnök úrnak és kormányának, köszönetet mondott a város országgyűlési képviselőinek – külön kiemelve dr. Molnár Ágnes miniszterelnöki megbízottat -, a városvezetésnek és mindazoknak, akik hozzájárultak a történelmi sikerhez.

(fidesz.sopron.hu)