fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kósa: Az idén már nyereséges lesz ez a terület
2013. február 28., 13:10
A debreceni járóbeteg-szakellátás integrációját sürgette a város fideszes polgármestere csütörtökön a hajdú-bihari megyeszékhely ez évi költségvetéséről szóló közgyűlési vitát megelőző felszólalásában.

Kósa  Lajos szerint semmi nem indokolja, hogy egy kétszázezres lakosú városban három elkülönült egészségügyi szolgáltató - önkormányzat, Kenézy kórház, egyetemi klinika - legyen. A polgármester ugyanakkor cáfolta, hogy azért adná át a város az államnak a járóbeteg-szakellátást, mert ez a fajta ellátás tavaly 40 millió forint veszteséget okozott Debrecennek.
   
Egyrészt a 40 százalékos eredményesség-javulás, másrészt a finanszírozás változása miatt az idén már nyereséges lesz ez a terület, ennek ellenére mind a városnak, mind az államnak, mind pedig a betegeknek az integráció az érdeke - mondta Kósa Lajos.
   
Közlése szerint a rendszert jelenleg számtalan átfedés jellemzi, "kapacitás-felesleget" tartanak fenn, ezért az integráció elkerülhetetlen. A város ez évi költségvetésében már nem is tervezték a járóbeteg-szakellátás finanszírozását. Első lépésként intézménnyé alakítják át a járóbeteg-szakellátót, majd létrejöhet az integráció a klinikával - jelezte Kósa Lajos.

(MTI-fidesz.hu)