fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Városrehabilitációs program indul Mórahalmon
2013. február 28., 15:17
Városrehabilitációs program indul uniós támogatással, mintegy 560 millió forintból Mórahalmon - közölte Csányi László (Fidesz) alpolgármester csütörtökön a homokháti járásszékhelyen.

A politikus a projekt nyitórendezvényén azt mondta: a program a helyi közösségben jelentkező szociális problémákra próbál választ adni. Tájékoztatása szerint a fejlesztéshez a Csongrád megyei település 414,4 millió forint uniós támogatást nyert el, ezt az önkormányzat 145 millió forint saját forrással egészíti ki.

Az alpolgármester elmondta: a program során egy egykori határőrségi ingatlanban egy akadálymentesített és két hagyományos szociális bérlakást alakítanak ki, amelyek krízishelyzetbe kerülő családok számára biztosítanak majd elhelyezést. Az épületben rehabilitációs és szociális információs iroda is működik majd.

A legkisebbeknek az iskola szomszédságában megépül a csaknem 500 négyzetméter alapterületű Fészek integrált közösségi tér, amely elsősorban a tanórán kívüli felzárkóztató programoknak ad majd helyet. A háromszintes épület fűtését - ahogy a kisváros közintézményeinek többségénél - hőszivattyú, illetve termálvíz, a használati meleg vizet napkollektor biztosítja majd - közölte Csányi László.

Kitért arra, hogy a fejlesztés gazdasági jellegű eleme az országos állat- és kirakodóvásárnak helyet adó vásártér rendezése és átalakítása. Itt 426 parkolóhelyet hoznak létre, a zöldfelületet a háromszorosára növelik, a területet pedig alkalmassá teszik nagyobb rendezvények megtartására is. A kivitelezési munkák a közbeszerzési eljárásokat követően tavasszal indulhatnak el, és várhatóan 2014 végére fejeződnek be.

(MTI - fidesz.hu)