FIDESZ.HU > Hírek > Európai Unió Nyomtatás
Ablak bezárása
Uniós fejlesztések nyílt napja - bemutatják a beruházásokat
Országszerte bemutatják az európai uniós fejlesztésből megvalósuló mintegy 30 jelentős beruházást a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) nyílt napján, szombaton, a legtöbb programra az előzetes regisztráció alapján beteltek a helyek.
Létrehozva: 2013. március 2., 14:57

Csepreghy Nándor, Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztési programokért felelős helyettes államtitkára Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneakadémia Wesselényi utcai épületében elmondta: a nyílt nap célja, hogy bemutassák az érdeklődőknek az Új Széchenyi Tervben szereplő, az emberek mindennapi életét kedvezően befolyásoló uniós fejlesztéseket. A fővárosban a Liszt Ferenc Zeneakadémia második, Wesselényi utcai új épületét, a 4-es metró Tétényi úti állomását és a Várkert Bazár tervezett rekonstrukcióját mutatják be az érdeklődőknek. A Liszt Ferenc Zenekadémián Kutnyánszky Csaba rektorhelyettes kiemelte, hogy a 13,1 milliárd forint beruházással kedvező oktatási feltételek teremtődnek meg, és utalt arra, hogy a Semmelweis Egyetem után náluk tanul a legtöbb külföldi diák.
   
Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a zeneakadémia bejárásán elmondta: 2007 és 2013 között 2000 közművelődési intézményt újítanak fel. Perger István, az Európai Bizottság magyarországi képviseletének kommunikációs vezetője emlékeztetett arra, hogy az idei esztendő az európai polgárok éve az unióban. Magyarország 1000 milliárd forinttal többet kap az uniótól évente, mint amennyit befizet, a magyar közberuházások 97 százaléka uniós projekt, amelyből 85 százalékot az unió és 15 százalékot a magyar állam finanszíroz. A 4-es metró Tétényi úti állomásán Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettes kiemelte, hogy a beruházás 82-83 százalékban elkészült, és a 4-es metró 2014.márciusi átadása a főváros számára jelentős esemény lesz.
   
Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, a terület országgyűlési képviselője hangsúlyozta: fontos, hogy az emberek lássák a fejlesztések eredményét, a Tétényi úti bejárásra is több mint ezren jelentkeztek. Csepreghy Nándor elmondta, hogy a Közlekedési Operatív Programban 1400 milliárd forint keret áll rendelkezésre 2007 és 2013 között, és ebből fontos budapesti fejlesztések valósulnak meg.
   
A Várkert Bazár bejárása előtt Zumbok Ferenc kormánybiztos ismertette a rekonstrukciós projektet, amely mintegy 9 milliárd forintból valósul meg. Rámutatott többi között  arra, hogy a létesítményt 1996-ban a világ 100 legveszélyeztetettebb műemlékei közé sorolták. Szólt arról, hogy az átadást követően, 2014 májusban Munkácsy eddigi legnagyobb kiállításának megrendezésére készülnek. Csepreghy Nándor elmondta, hogy 270 milliárd forintot fordított Magyarország ebben az uniós költségvetési ciklusban turizmusfejlesztésre.
 
A helyettes államtitkár megemlítette, hogy legközelebb május 9-én, az európai napon rendezik meg az európai uniós fejlesztések nyílt napját.