fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Keresik a tévéműsorok akadálymentesítésének lehetőségeit
2013. március 5., 15:43
A televíziók keresik a különböző műsorok akadálymentesítésének lehetőségeit, a legnagyobb kihívást számukra az élő viták, beszélgetések, vetélkedők feliratozása, illetve jelelése, azaz jelnyelvi tolmácsolása jelenti - derült ki az Országgyűlés ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság fogyatékossággal élők ügyeinek albizottsága tartott keddi ülésén.

A téma azért került az albizottság napirendjére, mert egy tavaly nyári törvénymódosítással az Országgyűlés kibővítette azoknak a műsoroknak a körét, amelyeket kötelező feliratozni. A vonatkozó jogszabályok értelmében - a kötelező feliratozáson felül - az idén további 8 órában kötelező az akadálymentesítés.
    
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) képviselői az ülésen arról adtak tájékoztatást, hogy az elmúlt és az idei évben végzett összesítéseik javuló tendenciát mutatnak a vizsgált hat médium esetében. Jó Balázs, az NMHH műsorfigyelő- és elemző főosztályának helyettes vezetője azt közölte, hogy a normakövetésben leginkább a Duna járt az élen, míg az RTL Klub a legkevésbé. Jelezte: úgy látják, az élő műsorok akadálymentesítése okozza a legnagyobb problémát a televízióknak.
    
Szabó Eszter, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Új Média irodavezetője arról számolt be, hogy az elmúlt évben a közmédia televízióiban 20-30 százalékkal több műsoridőt akadálymentesítettek. Arra utalva, hogy a törvény értelmében 2015-re gyakorlatilag minden műsort akadálymentesíteniük kell a szolgáltatóknak, ő is arra hívta fel a figyelmet: az élő műsorok esetében komoly nehézséget jelent, hogy a felirat egy időben jelenjen meg a hallott beszéddel.
    
Elmondta, a problémára a feliratozáson túl további két megoldás létezik, az egyik a csatornák megkettőzésével egy akadálymentes műsorfolyamot tenne lehetővé, míg a másik a folyamatos jeltolmácsolás, jelelés lehetne. Közölte, az MTVA ötvözni szeretné a megoldásokat, így például vizsgálják, hogy az élő beszéd feliratozásához létezik-e megfelelő hangfelismerő rendszer.
   
Tapolczai Gergely (Fidesz), az albizottság elnöke emlékeztetett arra, hogy a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége korábban már javasolta, legyen osztott a képernyő, így kisebb lesz ugyan a kép, ugyanakkor jobb lesz a megjelenés azzal, hogy sem a feliratok, sem pedig a jeltolmács nem takarja el a kép egy részét.  A bizottság elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy a jövőre esedékes választások előtt egyre több élő műsort tartanak majd, és szerinte ezeket a vitákat, beszélgetéseket jeltolmácsoknak kellene értehetővé tennük a siket és nagyothallók számára.

(MTI-fidesz.hu)