FIDESZ.HU > Hírek > Európai Unió Nyomtatás
Ablak bezárása
Győri: Egyelőre megosztott az EP a középtávú büdzsé ügyében
Egyelőre erősen megosztott az Európai Parlament (EP) a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés ügyében - közölte a Külügyminisztérium EU-ügyekben illetékes államtitkára az MTI-vel kedden Brüsszelben. Győri Enikő EP-képviselőkkel folytatott megbeszéléseket, és a megállapodás elfogadására igyekezett rábeszélni őket.
Létrehozva: 2013. március 6., 08:26

Elmondta: azért utazott Brüsszelbe, hogy feltérképezze, miként áll a középtávú költségvetés ügye, amelyről február 8-án az uniós tagországok állam-, illetve kormányfői megállapodásra jutottak, ám az érvénybe lépéshez szükség van az EP jóváhagyására is. A magyar államtitkár találkozott mind a három legnagyobb európai pártcsalád - a jobbközép-kereszténydemokrata irányzatú néppártiak, a szocialisták, valamint a liberálisok - számos fontos EP-képviselőjével, köztük a magyar néppártiakkal és a magyar szocialistákkal, a középtávú költségvetés néppárti, illetve szocialista jelentéstevőjével, a német Reimer Bögével és a bolgár Ivailo Kalfinnal, továbbá Alexander Graf Lambsdorff liberális frakcióvezető-helyettessel, illetve Joseph Daul néppárti frakcióvezetővel.
   
Tapasztalatairól beszámolva Győri Enikő az MTI-nek elmondta: az EP egyelőre erősen megosztott, eltérő hozzáállás mutatkozik az egyes pártfrakciókon, de még egyes nemzeti delegációkon belül is. "Tarka a kép, nem lehet tudni, hogy mi történne, ha most szavaznának" - mondta. Beszámolt arról, hogy az EP a jövő héten határozatot akar elfogadni, amely kijelölné, hogy milyen irányban kívánnak még tovább tárgyalni. Az államtitkár - mint arról beszámolt - arról igyekezett meggyőzni a tárgyaló partnereit, hogy jó a február 8-án kötött megállapodás. "Otthon sokszor elmondtuk, hogy Magyarország számára igen kedvező a pénzügyi csomag" - tette hozzá, és emlékeztetett arra, hogy a keretköltségvetés alapján Magyarország az egy főre eső nettó pozíciót tekintve a második legjobb helyzetbe került a tagországok között. "Nekünk az az érdekünk, hogy ez a megállapodás minél gyorsabban megszülessen, hogy mindenki időben pályázhasson, a gazdák időben hozzájuthassanak a pénzükhöz" - mondta Győri Enikő.
   
Az EU-ügyi államtitkár kitért arra, hogy ezen a napon az EP-ben megjelent a jövő heti határozathoz készülő első szövegtervezet, amely "percenként változik", ezért ő egyelőre nem akarja kommentálni a dokumentumot. Mint mondta, még nem látja, hogyan fog ez összeállni széles többség számára elfogadható állásponttá. Ő mindenesetre a maga részéről azért lobbizott, hogy az EP-határozat ne legyen elutasító. "A magyar kormánynak nincs az ellen kifogása, hogy az EP-nek még legyenek ötletei, hogy még mi kerüljön be a megállapodásba" - jegyezte meg, és elismerte: az például valós probléma, amit az EP-ben szóvá tesznek, hogy jelentős a szintkülönbség az uniós pénzügyi kötelezettségvállalások és a tényleges kifizetések között. "Néminemű kiigazítással még lehet jobbítani a helyzeten, de ez ne taszítsa bizonytalanságba az uniót" a középtávú költségvetés elfogadását illetően - fogalmazta meg Győri Enikő a kérdésben vallott magyar kormányzati álláspont lényegét.
   
Az államtitkár megerősítette, hogy a magyar néppárti delegáció egyöntetűen támogatja a februári megállapodást. A magyar szocialisták szerint - mondta - még sok megtárgyalni való van, de reményének adott hangot, hogy ők is meg fogják szavazni a középtávú uniós keretköltségvetést. Utalt arra, hogy Mesterházy Attila MSZP-elnök is erre kérte az MSZP-s EP-képviselőket.