fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tízmilliárd forint értékű beruházást terveznek Bélapátfalván
2013. március 6., 16:00
A tervek szerint 10 milliárd forint beruházással édesítőszert, illetve mikro elasztikus gumilisztet (gumiőrleményt) gyártó üzemek létesülnek a Heves megyei Bélapátfalván, a város ipari parkjában - jelentette be szerdán Bélapátfalván megtartott sajtótájékoztatóján a megye kormánymegbízottja, a térség gazdasági fejlesztéséért felelős miniszteri biztos.

A közvetlenül 150, közvetve pedig további 100 munkahelyet teremtő fejlesztéseket Heves megyei, illetve helyi vállalkozások valósítják meg kínai, illetve az Eximbank által folyósított hitelből - közölte Horváth László, aki a körzet országgyűlési képviselője is egyben (Fidesz-KDNP).

Az üzemek létrehozása az év második felében kezdődhet meg és várhatóan kétéves munkálatokat követően indulhat el a termelés - tette hozzá. A tervezett projekt egy nagyobb, a megyét érintő átfogó fejlesztés része, amelyhez jelentősebb kínai forrást tudnak megmozgatni.
Horváth László elmondta azt is, hogy ugyanakkor a két üzem közvetlen irányítói magyar vállalkozások lesznek, amelyek figyelembe veszik a helyi érdekeket.

A termékekről szólva hangsúlyozta, hogy az édesítőszer, az eritrirol, egy 100 százalékban természetes, kukoricaszirupból előállított cukoralkohol, amely cukorhelyettesítőként használható. A mikro elasztikus gumiliszt egy magyar szabadalom alapján készülő finom gumiőrlemény, amely festékek adalékanyagaként szolgál. Vas és acélszerkezetek, illetve tengerjáró hajók korrózióvédelmére használható kiváltva a jóval drágább kaucsuk alapú festékeket - magyarázta Horváth László. Mindkét üzem környezetbarát módon, zárt rendszerben működik majd, és mindkét termékre kereslet mutatkozik európai és Európán kívüli exportpiacokon - fűzte hozzá.

A politikus a továbbiakban emlékeztetett arra, hogy a munkahelyteremtés érdekében, a kormány döntése alapján, úgynevezett szabad vállalkozási zónák jöhetnek létre a leghátrányosabb helyzetű térségekben. Első körben a 47 leghátrányosabb helyzetű térségben élhetnek a vállalkozások a zónák nyújtotta adó- és munkahelyteremtést támogató kedvezményekkel; Heves megyében ez a Pétervásárai, illetve a hevesi térséget érinti. Horváth László jelezte: javaslatot tett arra, hogy a bélapátfalvai térséget is vegyék fel a kedvezményezettek sorába, a kormány pedig elfogadta a javaslatát.

(MTI - fidesz.hu)