fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Az agresszió nem elfogadható eszköz
2013. március 7., 12:03
Ha Bajnai Gordon előre szól, akkor az embereit minden további nélkül beengedjük a Fidesz székházába. Mi mindenkinek a véleményét fontosnak tartjuk és meghallgatjuk. A véleményszabadság ugyanakkor nem egyenlő az erőszak szabadságával - olvasható a Fidesz csütörtöki közleményében.

Az agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére; ha valaki nem ért egyet a szomszédjával, nincs joga ahhoz, hogy berúgja az ajtaját.

A magyar emberek elsöprő többségével együtt a Fidesz úgy gondolja, Magyarország nem kér a baloldal által folytatott, intenzív és immár antidemokratikus gyűlöletkampányból. Az ország 2010-ben nyolc év káosz és megosztottság után a nyugalomra, az összefogásra, valamint a biztonságra szavazott.

(fidesz.hu)