fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Magyarország nem vevő az erőszakosságra"
2013. március 8., 14:08
Azok, akik csütörtökön az erőszakmentesség nevében inzultálták a Fidesz székházában dolgozó embereket, törtek-zúztak, lábbal tipornak minden olyan értéket, ami nekünk a demokráciában fontos volt – jelentette ki Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke pénteki sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos azzal kapcsolatban, hogy pénteken megalakult az Együtt 2014 Választói Szövetség Párt, azt mondta, „ez a párt és a híveik már igazából színre léptek a Fidesz támadása kapcsán a Lendvay utcában”. Azt gondoljuk, hogy az erőszak, az agresszió, a törés-zúzás semmiképpen sem áll a jogállam szolgálatában, épp ellenkezőleg: mindez a jogállam sárba tiprása, az alkotmányosság semmibe vétele és a demokrácia tagadása. Azok, akik csütörtökön az erőszakmentesség nevében inzultálták a Fidesz székházában dolgozó embereket, törtek-zúztak, lábbal tipornak minden olyan értéket, ami nekünk a demokráciában  fontos volt – mondta a Fidesz ügyvezető alelnöke.

A Fidesz ezután is meg fogja védeni a demokráciát, a jogállamot, az alkotmányosságot, azokkal a demokráciában használatos eszközökkel, amelyek rendelkezésre állnak. Politikai értelemben eddig is ezt tettük, de semmiképpen sem tudjuk elfogadni, és küzdünk az ellen, hogy valaki agressziót hirdet, tör-zúz, személyi jogában korlátozza, illetve sérti az embereket – szögezte le Kósa Lajos.

A napnál világosabban látjuk és a média is bemutatta, hogy ugyanazok az arcok vesznek részt ezekben a megmozdulásokban, akik korábban hidat, egyetemet foglaltak, mindenféle utcai akciókat kezdeményeztek. Nyilvánvaló, hogy mi a szándékuk: az, hogy Magyarországon olyan állapotot keltsenek, ami elbizonytalanítja az embereket a jogállamba vetett hitükben – folytatta a Fidesz ügyvezető alelnöke, hozzátéve, „ez a bemutatkozás megvolt, most már a párt is megvan hozzá”. Hozzátette, ahogy a Jobbik és a Magyar Gárda gondolatát, valamint a szélsőjobboldali radikalizmust és agressziót elutasították, úgy ítélik el a baloldali-liberális agressziót, erőszakot és „gárdázást”. Nem értünk egyet abban, hogy a pártok csatatérré akarják változtatni Magyarországot. Azok a pártok, akik egyébként már a színrelépésükkel önmagukat cáfolják – fogalmazott Kósa Lajos. Ezzel összefüggésben megjegyezte, tavaly október 23-án Bajnai Gordon kijelentette, hogy nem alakulnak párttá, mivel teljesen más jellegű politikát képzelnek el. Ma már tudjuk, hogy ez nem volt igaz, hiszen párttá alakultak – mutatott rá a kormánypárti politikus.

Kósa úgy folytatta, a Bajnai Gordonhoz csatlakozott korábbi LMP-s „szakadárok”, akik annak idején a "Lehet Más a Politika" jelszavával próbáltak politizálni, önmagukat cáfolják, mert pont ők bizonyítják be, hogy egyáltalán nem más az a politika, amit képviselnek, hiszen "cserbenhagyták a választóikat, úgy kampányolták végig az országot, hogy a Bajnai-kormány ellen küzdöttek, most pedig az első adandó alkalommal összeállnak Bajnai Gordonnal.”

Mi továbbra is a jogállam az alkotmányosság és a rend védelmében vagyunk érdekeltek, és azt valljuk, hogy Magyarországon a választók döntő többsége erre az agresszióra és erőszakosságra nem vevő, és ezt nem támogatja – húzta alá Kósa Lajos.

Kósa Lajos Bajnai Gordon pénteken tett kijelentéseire úgy reagált, „ha valaki azért küzd, hogy a Fidesz kiszoruljon a parlamentből, az egy legitim cél, viszont ha ennek érdekében „tör-zúz, embereket molesztál”, az nem legitim eszköz. A Fidesz ügyvezető alelnöke meghökkentőnek nevezte, hogy az, aki egyébként a parlamentbe kerülésért küzd, „támogatja azokat, akik nyilvánvalóan bűncselekményeket követnek el”.

Kósa Lajos újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: sem a csütörtökön, a pártszékháznál történt események, sem a nemzetközi sajtóban megjelentek nem befolyásolják az alaptörvény következő módosítását. Rámutatott, arról van szó, hogy jelenleg a Parlament pont az Alkotmánybíróság (Ab) korábbi döntését hajtja végre az alkotmányosság érdekében. Magyarországon szólás- és gyülekezési szabadság van, és az európai normáknak mindenben megfelelő szabad választások lesznek – mondta Kósa, aki szerint egyértelműen látszik, a csütörtöki események az agresszió jegyében születtek, mivel egyetlen értelmes követelés sem volt, ami ne teljesülne az alkotmánymódosítással.

Kitért arra is, a nemzetközi reakciókat „nehezen értelmezik, mert ha most teljesítik az Ab döntését, akkor az a baj, ha meg nem, akkor az a baj”. Megjegyezte, ezek az észrevételek sem hívták fel egyetlen konkrét paragrafusra sem a figyelmet, amivel baj lenne. Bővítjük az Ab hatáskörét, megteremtjük a jogorvoslat lehetőségét az egyházi regisztrációban, mindent teljesítettünk, ami korábban problémás volt, így nincs oka annak, hogy elhalasszuk az alkotmányról szóló döntést – zárta szavait Kósa Lajos.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kósa: Szerveződik a Bajnai-gárda
Cikk: Bajnai Gordon ne heccelje tovább a fiatalokat!