fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kulturális kapcsolatait erősítené Debrecen és Nagyvárad
2013. március 13., 15:46
Egymás eseményeinek népszerűsítésével és közös programok szervezésével erősítené kulturális kapcsolatait Debrecen és Nagyvárad - mondták el a két város alpolgármesterei szerdai nagyváradi sajtótájékoztatójukon.

Muresan Ovidiu, a partiumi város alpolgármestere jelezte: a két testvérváros együttműködése kulturális és más téren is nagy hagyományokkal rendelkezik. Nagyvárad rendszeresen részt vett a debreceni Virágkarneválon és évek óta vendégül is látja, kiállítja a virágkocsik egy részét. A két város filharmonikusainak közös koncertjei és hajdú-bihari, illetve a romániai Bihar megye képzőművészeit felkaroló FreshArt kiállításainak nagy hagyománya van - fűzte hozzá.
   
Az idei programok sorából kiemelte az októberben kezdődő Nagyváradi Ősz eseményeit, amelyet Debrecenben is promotálni fognak. Ezen túl a hamarosan nyíló nagyváradi turisztikai kiállításon is lesznek debreceni standok.
   
Somogyi Béla debreceni alpolgármester a hétvégén induló Debreceni Tavaszra invitálta a nagyváradiakat, a programok sorából pedig kiemelte az I. Debreceni Csokoládé Napokat.
   
A politikus felajánlotta, hogy a debreceni programokat rendszerező önkormányzati turisztikai portálra a nagyváradi programszervezők is feltölthessék a városuk eseményeit, illetve felhívta a figyelmet arra, hogy a Debreceni Tavasz programfüzete most először románul is megjelenik.
   
Pad Zoltán, a debreceni Kodály Kórus karnagya a Nagyváradi Állami Filharmonia Énekkarával és a Kodály Filharmonikusokkal közös koncertjére invitált, amelyet Verdi születésének 200. évfordulója alkalmából rendeznek március 28-án a debreceni Bartók Teremben.

(MTI-fidesz.hu)