FIDESZ.HU > Vélemények > Publicisztika Nyomtatás
Ablak bezárása
Szívünkhöz nőtt ünnep
Volt két évünk az Orbán-kormány alatt, amikor nyugodtan ünnepelhettünk. De közeledik a választás, és ebben az utolsó tizenkét hónapban a gyűlöletiparosok és a heccmesterek már elemükben vannak. Ma újra nyugtalanok vagyunk. Igaz, már nem a tömegben gondosan elvegyült besúgóktól, nem a Kádár-kor cementszürke egyenruhás rendőreitől kell félnünk. S nem is az ünneplő tömegtől berezelt pucscsista miniszterelnök mesterlövészeitől, akiket éppen a Nemzeti Múzeum timpanonján kvártélyoztak be egy lehetséges lőgyakorlatra. Így emelték az ünnep fényét és bensőségességét.
Létrehozva: 2013. március 15., 08:23

Ma az E 2014-től és kapcsolt részeitől kell tartanunk. (Jó kis nevet választottak maguknak: mintha mérgező adalékanyag lennének bizonyos élelmiszereinkben.) Sajátos érzés lehet nekik a 12 pontról emelkedett hangon szónokolni, közben diktátorsággal támadni külföldön és belföldön azt a kormányt, amelyik a rendszerváltozás óta először vette komolyan a közteherviselés fogalmát. Amelyik vállalta a nagy hatalmú bankok, a befolyásos multicégek megadóztatását, mert igazságtalannak tartotta, hogy minden teher a közember vállát nyomja. A márciusi ifjak által fogalmazott tizenkét pont egyike, a hatodik így szól: „Közös teherviselés”! Mit valósítottak meg ebből a Gyurcsány–Bajnai-kormányok? S tudnának-e értelmes magyarázatot adni az Együtt 2014 vezetői a ’48. márciusi követelés elsikálására?

Nemzeti ünnepen az ember vagy emelt fővel emlékezik, vagy randalíroz. Aki botránykeltésre használja fel ezt a napot, annak az évforduló egy bolhapiszoknyit sem számít. A József Attila-i, zsoltáros gyökerű „emeljétek föl szívünket” csak azokban válik vággyá, akiknek a múlt nem unalmas tabló, de nem is ürügy a zajos murira. „Lesz Milla-tüntetés március 15-én, gyere el, ünnepeljünk együtt!” Így szervezi közönségét egy baloldaliságát a kormánybuktatásban és a rezsiemelés bátor támogatásában megvalósító csoport. Vajon hogyan tervezik a tüntetve ünneplést? Egy órakor Himnuszt énekelnek, fél háromkor meg „kurvaországoznak”? Petőfiznek, orbánoznak, ahogy jön. Az idén március közepén vajon lesz-e kerítésmászás utóvizsga módra? Diktatúrás molinózás Vadai Ágnesbe csomagolva? S vajon figyel-e a magyar értelmiség harminc megmondóemberére, akik arra szólítják fel az ellenzék vezetőit, tegyenek meg mindent, hogy a nemzeti ünnep a demokratikus ellenzék közös, „erőt, bátorságot és büszkeséget sugárzó eseménye legyen”? Egy naiv kérdés: a nemzeti ünnep nem a nemzeté? Mikor jött divatba, hogy az ellenzék kisajátítsa azt magának? Ők csak részei a nemzetnek, az országnak. Fontosak, amennyire azzá teszik magukat, és felelősek minden megnyilvánulásukért idehaza és külföldön egyaránt.