fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fónagy: A rezsiköltség nem pártkérdés
2013. március 15., 13:02
Magyarországon a családok rezsiköltségének kérdése nem pártkérdés, hanem a magyar lakosság érdeke és a szolgáltatók profitérdeke közötti különbségtétel - mondta Fónagy János a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában.

A Közműszabályozási és Energetikai Hivatal létrehozását érintő műsorvezetői kérdésre Fónagy János úgy válaszolt, a csütörtökön létrehozott intézmény a Magyar Energia Hivatal jogutódjaként, de attól eltérő státuszban „egy nagyon erős, kormánytól független szabályozó szervezet”. Hozzátette, ismereteik szerint az Európai Unióban mintegy húsz tagországban működik ilyen hatáskörrel rendelkező szervezet, amely ellenőrzi, felügyeli és kontrollálja az energetikai közszolgáltatásokat.

Részben mi is az uniós gyakorlatot és szabályokat követve, részben pedig a közjó érdekében egy jelenleginél erősebb alkotmányos erővel rendelkező hivatal létrehozását céloztuk meg – jelentette ki az előző gondolattal összefüggésben az NFM államtitkára. Azzal kapcsolatban, hogy a parlament kedden sürgős eljárással módosította a villamosenergia- és földgázellátásról szóló törvényt, a kormánypárti politikus azt mondta, a jogszabály alapvetően azt hivatott megakadályozni, hogy a szolgáltatók a rájuk kivetett adókat továbbhárítsák a fogyasztókra. A közműadókat kifejezetten a szolgáltatókra vetette ki a kormány. Azt akarjuk megakadályozni, hogy ezeket a lakosságra áthárítsák – húzta alá Fónagy.

A Fidesz rezsicsökkentés témájában indítandó aláírásgyűjtésével kapcsolatban Fónagy János elmondta, az aláíróíveken azt a „társadalmi szándékot kívánják megjeleníteni”, amely azt tanúsítja, hogy Magyarországon „a családok rezsiköltségének kérdése nem pártkérdés, nem politikai napi harcok kérdése”, nem a kormány és a szolgáltatók közötti párbeszéd, vagy vita kérdése, hanem „a magyar lakosság érdeke és a szolgáltatók profitérdeke közötti különbségtétel”.

(Hír TV-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kósa: A rezsicsökkentés a járható út
Cikk: Rogán: Számunkra a családok a fontosak
Cikk: Aláírásgyűjtésbe kezd a Fidesz a rezsicsökkentés védelmében