- Tavaly Győrben a Prohászka iskola ünnepi megemlékezésén azt mondta, hogy nem a magyarok tulajdonsága a reménytelenség és a beletörődés, ezt az ocsmány fertőzést a magyarságnak ki kell vetnie a testéből. Sikerült-e már kivetnünk?

- Ma már jobban állunk, mint korábban. Persze minden tendenciában van kisebb-nagyobb kilengés. Nem egy egyenes vonal a fejlődés vonala, legyen szó akár a gazdaságról, vagy éppenséggel egy társadalom mentális állapotáról. De ha önmagában abból az eredményből indulunk ki, amit a felmérések a pártpolitikai erőviszonyokról jeleznek, s ha ezt összevetjük az életszínvonalban történt változásokkal, vagy azoknak a hiányával, akkor mégiscsak azt mondhatjuk, hogy az emberek az elmúlt évek nehézségei ellenére is bíznak abban, hogy az ország alapvetően jó irányba megy és van esély arra, hogy egyszer az ő életük is jobb legyen. Szerintem az az örömteli változás, hogy tavaly több mint két százalékkal nőtt az élve születések száma - ami mindenki számára összekapcsolható a kormányzat családbarát politikájával –, megint csak az optimizmus növekedéséről szól. Noha az emberek – természetesen – nem politikai megfontolások alapján alakítják az életüket, magatartásukban akkor is tükröződik az ország, a nemzet perspektívája. Jellemző módon egyébként akkor volt a legmagasabb az önpusztító magatartásminták aránya, amikor szocializmus volt, vagy éppenséggel akkor, amikor a volt állampárt utódai rendezkednek be rövid időre.

- A közelmúltban egy televíziós beszélgetés során azt mondta, hogy „hideg polgárháború” zajlik Magyarországon.

- Azért az ország lakossága nem veszi annyira komolyan azt, ami a parlamentben vagy a nagypolitikában zajlik, mint maguk a politikusok, ami mindkét oldalról helyes. Az embereknek azt kell mérlegelniük, ami a saját életüket közvetlenül befolyásolja, tehát hogy javul-e a helyzetük, egyáltalán megvan-e ennek az esélye, vagy nincs. A politikusoknak viszont azzal is törődniük kell, amit az emberek nem vesznek észre, vagy ami iránt nem érdeklődnek, mert itt minden tényezőnek jelentősége van. Szerintem ez a polgárháború nem ért véget, de itt-ott vannak bíztató jelek. Példának okáért a Magyar Szocialista Párt egy pillanatig – aztán persze ezt szinte semmissé is tette a rá következő percben, de legalább egy pillanatig – úgy viselkedett az RMDSZ irányába tett nyitással és azzal a félszeg elnézéskéréssel, amit Kolozsváron produkált Mesterházy Attila, mintha átlépné azt a szakadékot, ami a nemzet többsége és közöttük megvan a nemzetpolitikát illetően. Ezt követően Szanyi Tibor habozás nélkül lerománozta azokat, akiket ő erdélyi magyaroknak vélt. Majd láttuk, hogy a kongresszusukra Victor Ponta román miniszterelnököt hívták meg, akinél nagyobb magyarfaló már régen nem szerepelt a román politika színpadán. És látjuk azt is, hogy egyébként nem restek Brüsszelben vagy Strasbourgban elárulni a saját hazájukat, hogyha éppen ez szolgálja rövidtávú pártpolitikai érdeküket.

- Talán ennek is a következménye, hogy az elmúlt időszakban kicsit olyan érzése volt az embernek, mintha visszaugrottunk volna az időben 2010 végére, 2011 elejére, hiszen fokozódott a nemzetközi nyomás és ismét belpolitikai döntései miatt támadják a magyar kormányt.

- Valóban. Azt hittem, hogy amikor elfogadtuk az Alaptörvényt, túlestünk a sarkalatos törvényeken és azon a félig-meddig fiaskónak is nevezhető konfliktuson, amit az előzetes választási feliratkozás, a sokat emlegetett regisztráció jelentett, innentől kezdve már koncentrálhatunk azokra a gazdasági és szociális ügyekre, amelyek az embereket közelebbről érintik, és csillapul az a hisztéria, amit az internacionalista baloldal kelt Magyarországgal szemben. De az Alkotmánybíróság keresztülhúzta a számításunkat, megítélésem szerint értelmetlenül és bizonyos értelemben illetéktelenül, hiszen a jogalkotó akarata ellenére úgy ítélte meg, hogy az Alaptörvény átmeneti rendelkezései formai okokból nem alaptörvény-jellegűek, és ezzel gyakorlatilag újra megnyitotta az egész politikai konfliktust. Hiszen látható, hogy noha az Alaptörvény átmeneti rendelkezéseinek az Alaptörvény törzsszövegébe történő beillesztése során néhány új témára is kitértünk, - amit az elmúlt néhány hónap történései alapján kellett megtennünk –, a szöveg óriási újdonságokat nem tartalmaz a régi helyzethez képest. Mégis az egyszer már nyugvópontra jutott konfliktus új erővel lángolt fel, mi több, ha jól látom – s remélem, inkább elkiabálom, semmint hogy jól ítéljem meg, de – még nagyobb lánggal lobog, mert néhány olyan szövetségesünk, barátunk is megelégelte, hogy állandóan Magyarországról folyik a diskurzus, aki korábban egyértelműen kiállt mellettünk. Én azt mondom, hogy az Alkotmánybíróság, annak tagjai, miközben a politika és a politikán kívüli világ, úgymond a ˝szakma˝ határmezsgyéjén egyensúlyoznak, inkább három méter távolságot tartsanak ettől a határvonaltól, minthogy egy lépéssel átlépjék. Megítélésem szerint a döntések némelyike arra utal, hogy az Alkotmánybíróság tagjainak egy jelentős része tudatosan lépi át ezt a határt, a választók által erre egyedül feljogosított törvényhozás helyett akar alkotmányozni, a „jogbiztonság” és az „emberi méltóság” rendkívül tág fogalmait kívánja felhasználni a kormányzat egyértelmű kompetenciájának korlátozására, olyan konfliktusokat okozva az országnak, amelyeknek az ég egy adta világon semmi haszna nincsen, a kára viszont felmérhetetlen.

A teljes interjút a Fidelitas honlapján olvashatja.