fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A 2013-as évnek a gazdasági növekedésről kell szólnia
2013. március 20., 11:08
Átadták az Év Befektetője díjakat kedden Budapesten, a kitüntetést a Magyarországon kiemelkedő befektetői teljesítményt nyújtó cégek elismerésére alapította a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA).  Az idén második alkalommal megrendezett díjátadón Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter megköszönte az ország iránt tanúsított befektetői bizalmat, egyben kiemelte: szeretnék elérni, hogy a befektetési állomány tovább növekedjen. A kormány gazdaságpolitikájának fontos célja az adósság csökkentése, a foglalkoztatás bővítése - tette hozzá.

A miniszter szerint a 2013-as évnek a gazdasági növekedésről kell szólnia, és arról, hogy a végrehajtott átalakítások hogyan tudják ezt szolgálni. Varga Mihály arra biztatta a cégeket, hogy tartsák Magyarországon a pénzüket, fektessenek be itt. A ciprusi mentőcsomagra utalva hangsúlyozta: a magyar kormány soha nem foglalkozott azzal a gondolattal, hogy a bankbetéteket megadóztassa, és nem is kíván hasonló eszközt alkalmazni saját gazdaságpolitikai eszköztárában. Beszámolt arról a döntésről, hogy a Nemzeti Külgazdasági Hivatal a kereskedőházakkal együtt a külügyi és külgazdasági államtitkársághoz kerül.
   
Dobos Erzsébet, a HITA elnöke elmondta, hogy tavaly az egyedi, nagy értékű tranzakciók nélkül számolva 3 milliárd euró közvetlen tőkebefektetés érkezett Magyarországra, így a közvetlen külföldi tőkebefektetés (FDI) állomány elérte a 75,4 milliárd eurót. Magyarország a közép-európai térségben Csehország után a második helyen áll az egy főre jutó befektetések összegét tekintve, GDP-arányosan pedig Magyarország az első helyen van - mutatott rá. A HITA tavaly 89 befektetési projektet kezelt, ha mindegyik a terveknek megfelelően valósul, az 1,2 milliárd euró tőkét hozna Magyarországra, és ez több mint 15 ezer munkahelyet eredményezte - mutatott rá Dobos Erzsébet. Az Év Befektetője díjakat nyolc kategóriában osztották ki a gálaesten.
   

(MTI-fidesz.hu)