fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Németh: Gyurcsány és Bajnai a rezsicsökkentés támadását tűzte ki célul
2013. március 22., 10:58
Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon tegyék nyilvánvalóvá, milyen okok alapján támadják a rezsicsökkentést, illetve azt, hogy van-e közük nekik, a cégeiknek, üzleti érdekeltségeiknek, szövetségeseiknek, pártjaiknak, támogatóiknak a külföldi tulajdonú szolgáltatókhoz – jelentette ki Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján.

A rezsicsökkentés már negyedik hónapja téma hazánkban: 2012 decemberében egy kormányrendelettel vette kezdetét, és azóta már két ezzel kapcsolatos törvényt el is fogadott az Országgyűlés, és egy továbbinak a megtárgyalása is napirenden van – fogalmazott Németh Szilárd. A fideszes országgyűlési képviselő rámutatott, az aláírásgyűjtés során arra kérik a magyar családokat, hogy támogassák a rezsicsökkentéssel kapcsolatos intézkedéseket, „bármekkora is a nyomás ellene”.

Mint mondta, két személyhez, illetve politikai csoportosuláshoz köthető a rezsicsökkentés „fúrása-faragása, lekicsinylő nyilatkozatok tétele, elszaladni különböző európai szervezetekhez, ott bepanaszolni az országot”. Szavai szerint ezáltal egyértelműen látszik, hogy ezek az emberek a rezsicsökkentés támadását tűzték ki célul. Ez a két ember pedig Gyurcsány Ferenc és a Demokratikus Koalíció, valamint Bajnai Gordon és a hozzá köthető Együtt 2014, illetve a „renegát LMP-sek” – jegyezte meg. Hozzátette: ez a parlamenti munka során is jól nyomon követhető, hiszen amikor Orbán Viktor összefogást hirdetett meg a rezsicsökkentés megvédéséért, ezek a csoportok voltak azok, akik nemmel szavaztak a vonatkozó jogszabályokra.

Németh Szilárd emlékeztetett arra, hogy a Gyurcsány-Bajnai-korszakban 15 alkalommal emelték a rezsidíjakat. A villamos energia ára ez alatt a nyolc év alatt kétszeresére, a gáz ára pedig háromszorosára emelkedett – sorolta.

Gyurcsány és Bajnai érdekei, a nyilatkozataik és a cselekedeteik alapján, közösek lehetnek a külföldi tulajdonú szolgáltatók érdekeivel – hívta fel a figyelmet, egyúttal felszólította őket arra, tegyék nyilvánvalóvá, milyen okok alapján támadják a rezsicsökkentést. Tegyék tisztává mindenki számára, hogy van-e közük nekik, a cégeiknek, üzleti érdekeltségeiknek, szövetségeseiknek, pártjaiknak, támogatóiknak a külföldi tulajdonú szolgáltatókhoz, illetve köti-e őket hozzájuk üzleti érdek – hangsúlyozta a politikus.

Németh Szilárd emellett arra is kérte a két ellenzéki politikust, nyilatkozzanak arról is, hogy milyen érdekeltségük van a magyar energiaszektorban. Úgy fogalmazott, „más épkézláb érvet nem lát” akkor, amikor a rezsicsökkentés a szolgáltatók profitjának a terhére történik, és ez a két ember „végigjajveszékeli Magyarországot, Európát, s ha úgy tetszik, az egész világot, és mindenáron a rezsicsökkentést szeretnék megakadályozni”.

Rámutatott, hogy nem véletlen ez a profitféltés, hiszen Gyurcsány Ferenc nyomott áron, minimális saját tőkével vásárolhatta meg a Motim Zrt. részvényeit, amit aztán „kitömtek állami megrendelésekkel”. Ezt követően azok, akik 15 alkalommal emelték a magyar családok rezsiköltségeit, úgy döntöttek, hogy ez a cég VIP megrendelő lesz, és a piaci árnál jóval olcsóbban kapja az áramot – fűzte hozzá.

Kapcsolódó anyagok:
Cikk: "Gyurcsány és Bajnai az energetikai cégek lekötelezettjei"
Cikk: "A szocialisták mindig az ellenkezőjét cselekszik annak, mint amit mondanak"
Cikk: Rezsicsökkentés a szolgáltatók profitjából