fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
B. Szabó Istvánra emlékeztek Békésen
2013. március 25., 14:31
Születésének 120. évfordulója alkalmából B. Szabó István politikusra, volt államminiszterre Tildy Zoltán Békés megyei származású miniszterelnök párt- és kortársára emlékeztek hétvégén Békésen.

Ma is áll B. Szabó István egykori szülőháza, melyben nem csak gyermekkori éveit, de későbbi száműzetésének, visszavonulásának esztendeit is leélte. Emlékét márványtábla jelzi a ház falán, itt gyűltek össze március 22-én érdeklődők, politikusok, történészek és leszármazottai, hogy főhajtással emlékezzenek Békés híres szülöttére.

Farkas Zoltán, a Békés Megyei Közgyűlés elnöke, emlékbeszédében végigvette a neves politikus fordulatoktól sem mentes életét, hányattatásait, leszögezte: B. Szabó István akaratát, tenni akarását nem törte meg, hogy játékszerévé vált a történelem sodrának. Sem az I. Világháború hadifogsága, sem később, a kuláklistás megbélyegzés, vagy az 1956-os szerepvállalását követő koncepciós per sem, ahol három évre ítélték el. A megyei elnök hozzátette: - élete például szolgálhat nekünk is arra, hogy mit jelent embernek lenni, embernek maradni! Az emlékbeszéd után Izsó Gáborral, Békés polgármesterével közös koszorút helyeztek el a ház falán.

A egybegyűltek ezután a helyi kulturális központban történészek és Dr. Horváth János, a Parlament korelnöke, B. Szabó István kortársa előadásában ismerhették meg a politikus életének fejezeteit. Korai éveit, mikor az 1930-as években az FKGP békési nagygyűlésén fiatalon szerepet vállalt a politikában a parasztság érdekeinek védelméért. Útját a nagypolitikába, szerepvállalását államtitkárként, majd Nagy Ferenc és Nagy Imre államminisztereként, és végül az 1956-os események utáni koncepciós perét, száműzetését szülővárosában, Békésen. A konferencia megszervezésében nagy szerepet vállalt Mucsi András, a Békés Megyei Közgyűlés alelnöke, helyi városi képviselő; Vincze Gábor történész - akik maguk is előadást tartottak - és Békés Város Önkormányzata.

(fidesz.hu)