fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kínai informatikai óriáscéggel tárgyal Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetése
2013. március 26., 18:36
Egy, a felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási és fejlesztési bázis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett létrehozásáról tárgyalt a legnagyobb kínai szoftvergyártónak és a saját márkás hardver termékgyártók között másodiknak számító INSPUR Csoport alelnöke Mengyi Rolanddal (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnökével - tájékoztatta a megyei önkormányzat kedden az MTI-t.

A közlés szerint a részben kínai kormányzati forrásból létrehozandó adatközpont alapításához az INSPUR Csoport megyei partnert keres. 

Csang Tung, a vállalat tengerentúli üzletekért és befektetésekért felelős alelnöke kedden több megyei informatikai cég vezetőjével tárgyalt, ezt követően megtekintette a Miskolci Egyetemet, amellyel közösen tervezik létrehozni a kutatási és fejlesztési bázist.
    
Az INSPUR Csoport az egyik legrégebbi informatikai cég Kínában, amely tavaly a világ száz legjobb elektronikai ipari vállalata között a 13. helyet szerezte meg. Az INSPUR Csoport 2011-es árbevétele elérte az 1282 milliárd forintot. A vállalatcsoport legjelentősebb nemzetközi partnerei közé tartozik az IBM, a Microsoft, az LD, az Intel, a Hp, az Ericsson és az Oracle - olvasható a dokumentumban.
    
Az INSPUR Csoport az egyetlen olyan kínai vállalat, amely a felhő-technológián alapuló, saját márkájú termékkel rendelkezik. A vállalati csoport vezető felhő-technológián alapuló infrastrukturális platformokat alakított ki nagykapacitású szerverei segítségével, óriási tárhelyeket biztosítva, amelyekre saját hardver termékeit is építette.
    
A közleményben a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat emlékeztet arra, hogy "a magyar diplomácia stratégiai célja a kínai-magyar gazdasági, kereskedelmi, befektetői és tudományos kapcsolatok bővítése". Erről írt alá együttműködési megállapodást tavaly júliusban a Kína egyik vezető ipari és termelési központjának és egyben harmadik leggazdagabb tartományának számító Santung vezetése az érintett megyével. 
    
A keletre nyitás politikájának egyértelmű sikere a santungi székhelyű INSPUR Csoport élénk érdeklődése Borsod-Abaúj-Zemplén iránt, ugyanis a vállalatóriás stratégiájának középpontjában az európai terjeszkedés áll, amelyhez erős helyi partnerekre van szüksége.
    
Mengyi Roland szerint óriási eredmény, hogy az INSPUR csoport Borsod megyét választotta. Úgy fogalmazott: ebből is látszik, hogy egy világvállalat szempontjából Magyarország gazdasága stabil és fejlődő, és "Borsod-Abaúj-Zemplén megye ennek a fejlődésnek az egyik motorja".
    
Tavaly a Santung tartományban működő cégek, vállalatok összesen 3,7 milliárd amerikai dollár értékű befektetést hajtottak végre külföldön. "A Santung tartományi kormány ösztönzi a jövőben a tartományi vállalatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történő befektetések végrehajtására" - tette hozzá Mengyi Roland.

(MTI - fidesz.hu)