fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Állami finanszírozásban épül fel a győri multifunkcionális csarnok
2013. március 27., 19:04
A Magvassy Csarnok mellett, állami finanszírozásban épül fel a többezres közönség befogadására alkalmas győri multifunkcionális csarnok - mondta el egy szerdai rendezvényen Borkai Zsolt, a város polgármestere, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Június elsejei ülésén dönt a kormány a koncepcióról, amelyben az szerepel majd, hogy a teljes - négy-ötmilliárd forintos - költséget a költségvetés állja - közölte.
   
"Bízom benne, hogy átmegy ez az előterjesztés a kormányon, és megkezdhetjük az építést, minél gyorsabban. Nagyon jól haladnak az előkészületek, már tervezés alatt van a létesítmény" - mondta a városvezető, aki szerint egyedülálló, más városok által csak álmodott események megrendezésére lehetőséget adó sportközpont jöhetne létre a régi és az új létesítmény összekötésével.
   
Borkai Zsolt megjegyezte: már jelentkeztek cégek, amelyek szponzorként támogatnák az új központ működtetését.
   
Az új győri csarnok a tervezett helyszíne a jövő évi, horvátokkal közös rendezésű női kézilabda Európa-bajnokság egyik csoportja küzdelmeinek. Ha a létesítmény nem készülne el időben, Veszprém Arénában rendeznék az érintett csoport mérkőzéseit.

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Fedett jégpályát avattak Győrött