Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Tegnap este ismét megnézhettük a Szabad Brüsszeli Televíziónak adott interjúját. Én most hallottam Önt először beszélni, nagy esemény volt ez számomra, számunkra. Nemcsak az volt érdekfeszítő, amit mondott, hanem az is, ahogy mondta. Valahol azt olvastam, hogy Orbán Viktor külföldi útjai során nyilatkozataival lejáratja Magyarországot. Hát akkor ez az interjú mi volt, Miniszterelnök Úr?
Vegyük csak sorba, mi történt a brüsszeli tévé stúdiójában, mi volt az, amin megütköztünk.
Először is, Ön nem beszéli (pardon, dadogja) a francia nyelvet olyan fokon, ahogy azt elvárjuk egy miniszterelnöktől.
Akkor miért vállal el interjút ezen a nyelven, miért nem kért a követségről egy tolmácsot és beszélne magyarul. Ha figyelembe vesszük, hogy a mindennapos beszéd számára 40-60 ezer szót tartalékol a francia nyelv, akkor bátran mondhatjuk, hogy Ön legfeljebb négy-ötszázat ismer belőlük. (...)
Biztos emlékszik rá, hogy az újságíró döbbenten hallgatta, kitekintgetett a stáb felé, mert egyszerűen nem értette, mit akar mondani. Én megértettem, mert tudok magyarul, és kitaláltam, hogy a magyar gondolatokat próbálta lefordítani franciára. De ez így nem megy! A francia nyelv fordított szórenddel beszél, s ez volt segítségére abban, hogy óriási marhaságokat hordjon össze, amit később az újságíró mosolyogva hallgatott.
Voltak azonban gyönyörű mondatai is, amiket Arditi sem tudott volna szebben elmondani. Ezeket a mondatokat betanította valaki Önnek, mert szépen csengtek: hogy mennyire tönkretette az Orbán kormány az országot, de Ön, amióta kormányfői szerepet vállalt, mindent rendbetett, a forint sose volt ilyen erős, boldogok, megelégedettek az emberek, fellendült a gazdasági élet és külön megjegyezte, hogy az Ön kormányának köszönhetően 30 milliárd amerikai dollár áramlott be a gazdasági életbe és, tette hozzá, ez csak a kezdet.
Mindent első szám első személyben mondott: 'én így határoztam, én úgy határoztam, ezt nem tűröm el, azon még elgondolkodom, majd még meglátom'. Mindezt madzagvékony száját összepréselve jelentette ki, valami borzalmas dadogás közben, amitől visszahőkölt a kérdezője.
Figyelmeztetem, itt Nyugat-Európában nem szeretik az Erős Pistákat, tegyen le arról az álmáról, hogy Chiracnak vagy Berlusconinak Ön dirigálni fog. Ön egy porszem hozzájuk képest.
Szabad kérdeznem valamit? Ön beszédhibás, Miniszterelnök Úr? Ezt nem tudtuk. Isten ments', hogy megbántsam ezzel, de akkor tennie kellene valamit ez ellen. Nem az ógörög kavicsra gondoltam, Ön egy Napóleon-aranyat előkaphatna valamelyik zsebéből, mielőtt beszélni kezdene, hogy a nyelve alá dugja. Szörnyű volt hallgatni, még szörnyűbb nézni, ahogy végtelen dadogás közepette keresi a francia szavakat, amik az istennek nem jutottak az eszébe.
Emlékszem, fiatal koromban ismertem egy illetőt, dadogó Kovácsnak hívták, aki csodák csodájára nem dadogott, amikor énekelt. Arra gondoltam, hogy ahelyett, hogy ilyen, a hallgatóság számára szörnyű fogyatékosságát felfedné a nagyvilág előtt, mi lenne, de tényleg, ha énekelve beszélne. (...) Nézze, meg miket tesz Károly herceg, Carole Rotchild vagy a monacói (ejtsd: monakói) lányok. Mondja el énekelve a mondókáját. Biztos ismeri a híres csárdás szövegét, hogy ha nékem sok pénzem lesz, felülök a repülőre. Milyen sikere lenne, ha ezt úgy énekelné, hogy ha a magyaroknak sok pénzük lesz, felülnek a repülőre, vagy hogy ha a magyaroknak sok pénzük lesz, vesznek tíz deka csirke szárnyat.
Na, szóval, hogy pesties legyek, csak néztünk, mint ló a moziban.
Ez lenne Magyarország miniszterelnöke? Jézus Krisztus! Mit fognak gondolni a belgák Magyarországról? Az egyik barátom azt kérdezte, hogy lehet egy ilyen embert kiengedni az országból?
Még valami: közel 50 éve lakom francia területen, de én még nem hallottam csak a fűszeresek szellemi nívója alatt úgy befejezni mondatot, hogy valaki háromszor azt mondja, satöbbi, satöbbi, satöbbi. (50 perc alatt legalább 30 mondatot így fejezett be - ne tagadja, mert meg van a felvétel).
Szégyellheti magát, Miniszterelnök úr! Magyarország és a magyar nép Önnél sokkal jobbat érdemel. A magyar szocialista tábornak pedig azt üzenem, hogy csakis a hülye ember nem változtatja meg a véleményét.

2003. december 18.

Tisztelettel: Egy brüsszeli tévénéző