FIDESZ.HU > Vélemények > Interjú Nyomtatás
Ablak bezárása
Varga: A forint erősítése, nem pedig gyengítése a cél
A magyar kormány a forint árfolyamának stabilabbá tételével kívánja az országba vonzani a nagyon is szükséges befektetéseket, nem pedig a forint gyengítésével ösztönözni az exportot - mondta Varga Mihály  a Wall Street Journal keddi számában megjelent interjújában. A nemzetgazdasági miniszter azt is kifejtette: 0,5-1 százalék közötti növekedést vár, és lát lehetőséget további kamatcsökkentésre.
Létrehozva: 2013. április 2., 17:23 | Utoljára frissítve: 2013. április 2., 17:56

A gyengébb forint támogatná az export vezérelte gazdaságot, de ártana nagy számú magyar háztartásnak, vállalatnak és az államnak, amelyeknek mind van devizaadósságuk - tette hozzá a miniszter.
   
"Egyszerre kell mérsékelnünk külföldi deviza-kitettségünket és segíteni az export növekedését" - mondta Varga Mihály.

0,5-1 százalék között növekedhet a GDP
   
Az idei növekedési kilátásokat illetően a miniszter elmondta: személyes véleménye szerint a GDP 0,5-1 százalék közötti ütemben fog bővülni.
   
A lap emlékeztet, hogy a kormány hivatalos prognózisa 0,9 százalék, a nemzeti banké 0,5 százalék, egyes elemzők pedig további csökkenésre fogadnak.    
   
A költségvetést illetően Varga Mihály kifejtette, hogy jelenleg nincs szükség a büdzsé módosítására. A kormány megvárja az első negyedévi GDP-adatot, mielőtt elküldi konvergencia-jelentését az EU-nak, de legfeljebb a május 15-én esedékes hivatalos adatok után módosítja a költségvetés számait. Varga Mihály emlékeztetett rá, hogy a költségvetésben a GDP 1,3 százalékának megfelelő, 400 milliárd forintos tartalék van, ami segít enyhíteni az esetleges bevételkiesések hatását.
   
Szorosabb együttműködés a jegybankkal

A kormány a növekedés és a hitelezés ösztönzése érdekében jobban együtt akar működni a jegybankkal - mondta a miniszter, de hangsúlyozta, hogy a bank maga felel monetáris politikai döntéseiért. A jegybank előtt nyitva lévő egyik opció lehet, hogy államkötvényeket vásárol a másodpiacon, ahogy az Európai Központi Bank teszi, de "ez nem azt jelenti, hogy korlátlanul és feltételek nélkül" - jegyezte meg Varga Mihály.
   
A jegybanki kamatokat illetően a miniszter elmondta: a kormány nyilvánvalóan előnyben részesíti az alacsonyabb kamatokat, az viszont a jegybank dolga, hogy megálljon azon a határon, amelyen a kamatcsökkentés nem vált ki jelentős hozamemelkedést.
   
"Azt hiszem az alapkamat még nem érte el ezt a küszöböt (...), de valószínűleg közeledünk hozzá" - vélte Varga Mihály.