fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szájer: Kampány indult Magyarország ellen
2013. április 3., 09:21
Az alaptörvény negyedik módosításának megvannak a nagyon világos és elmondható indokai, amelyekből kitűnik, hogy a cél nem a hatalom megragadása és megerősítése volt - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szájer József európai parlamenti képviselő a kritikákra válaszul. A fideszes politikus szerint a kritikák továbbra is megalapozatlanok és felületesek, konkrét kifogást nem tartalmaznak.

Szájer József az Alkotmánybíróság jogköreiről szólva elmondta, a testület nem vizsgálhatja, semmisítheti meg az alaptörvény módosítását, csak a jogszabályokkal teheti ezt. Hozzátette, hogy a szakmában folyik vita arról, mi a teendő, ha az Ab nem tartja be a rá vonatkozó szabályokat, hiszen semmilyen szankcionálási, felülvizsgálati lehetőség sincsen ilyen esetekben. Szélsőséges példaként említette, hogy az Alkotmánybíróság akár az összes hazai törvényt hatályon kívül helyezheti, hiszen a jogi lehetősége meg lenne rá.

A fideszes európai parlamenti képviselő azt mondta, kampány indult Magyarország ellen, amiben a külföldi sajtó is részt vesz, s csak ritkán kérik ki a budapesti kormányzat véleményét is. Véleménye szerint sok esetben a külföldi politikusok és újságírók a tények vizsgálata helyett a magyar ellenzék megalapozatlan és hibás kritikáját veszik át, átfogó ismeretek nélkül.

Szájer József beszélt a hallgatói szerződésről is, amelynek szerinte "az alaptörvényben a helye, és aki ezt nem veszi tudomásul, az a demokráciát kérdőjelezi meg". A politikus szerint a demokratikus folyamat része, hogy az adófizetők beleszólhatnak abba, hogy az állam mire fordítja a pénzüket. Úgy véli, a hallgatói szerződés kérdését övező viták is nyilvánvalóvá tették, hogy alkotmányos szintű szabályozásra van szükség.

(inforadio.hu - fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: A konkrétumokba nem tudnak belekötni a bírálók
Cikk: Szájer: Nem lehet kettős mérce