fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Krízisközpontot adtak át hajléktalanoknak Győrben
2013. április 4., 14:44
Krízisközpontot adtak át hajléktalanoknak csütörtökön Győrött. A beruházás során egy önkormányzati tulajdonú épületet újítottak fel: a létesítményben hetven adagos konyhát, 60 férőhelyes nappali  melegedőt és hatvan férőhelyes téli krízisszállót rendeztek be.

A felújításra és az intézmény berendezésére  270 millió forintot költöttek,  hogy a korábbiaknál sokkal korszerűbb, kulturáltabb körülmények között helyezhessék el a rászorultakat - mondta Borkai Zsolt polgármester az átadási ünnepségen, kiemelve: egészségügyi ellátást, tisztálkodási lehetőséget is biztosítanak a fedél nélkül maradt embereknek az intézményben, ahol mentális segítést is nyújtanak az erre rászorulóknak.    
    
Zupcsán: A kormány kinyújtja kezét a legelesettebbek felé

A hajléktalanokat ellátó nappali centrum átadása "kézfogás" -  mondta köszöntőjében Asztalosné Zupcsán Erika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára. "A város egyrészt nyújtja a kezét, próbál azoknak segíteni, akik erre  rászorulnak, másrészt várja, hogy megfogják a kezét, s akiknek szükségük van rá, azok igénybe is vegyék az ellátást" - fogalmazott. Majd  rámutatott : fontos, hogy  az bajba jutott emberek életvitelükkel  tegyenek azért, az intézmény jelenlegi színvonalát, kulturált megjelenését meg tudja őrizni.
    
A helyettes államtitkár szólt arról, hogy  a kormány eddigi tevékenységével bizonyította,  hogy a legelesettebbek felé kinyújtja a kezét. Ezzel összefüggésben az ünnepséget követően újságíróknak elmondta: a szociális hálózat működtetésére, az ellátásra évente több mint 9 milliárd forintot költenek, s a költségvetési forrás nem csökkent  2013-ban  sem. Közölte egyúttal, hogy a hajléktalan ellátással kapcsolatos minisztériumi jelentést jövő héten tárgyalja a kormány.

(MTI - fidesz.hu)