fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hangya Termelő Iskolát hoznak létre Jászapátiban
2013. április 10., 08:53
Jászapáti önkormányzata a koordináció feladatait vállalva támogatja a Hangya Termelő Iskola projekt megvalósítását, amelyre a helyi Gróf Széchenyi István Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola pályázaton 187 millió forintot nyert el a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretében - közölte a település fideszes polgármestere a képviselő-testület határozata alapján.

Pócs János tájékoztatása szerint a program lényege, hogy a munka világából kikerült, 18 és 55 év közöttiek közül 72 ember számára olyan képzést indítanak, amelynek keretében azok elsajátítják a zöldség- és gyümölcstermesztés, valamint az állattenyésztés területén a versenyképes gazdálkodás alapjait. Az iskolát elvégzőket azután kisgazdaságok létrehozásához segítik hozzá, abban a reményben, hogy azok először magukat és a családjukat tartják el ebből, később pedig alkalmazottakat is tudnak foglalkoztatni - mondta a politikus. Hozzátette: a termelés és az értékesítés megkönnyítésére Hangya Szövetkezetet alapítanak. A szövetkezők a településen megtermelt áruk eladására üzleteket hoznak létre, illetve biztosítják a közétkeztetés számára szükséges alapanyagokat. Pócs János jelezte: a Jászapátiban induló kezdeményezés mintaprogramnak számít, és azt országossá kívánják szélesíteni.

(MTI-fidesz.hu)